A cél változatlan – László Csaba bízik a Csíkszereda rájátszásba jutásában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bízik a székelyföldi FK Csíkszereda rájátszásba jutásában László Csaba, aki szakmai igazgató és megbízott vezetőedző a labdarúgóklubnál.

MTI

2022. december 01., 16:102022. december 01., 16:10

Előbbi pozíciójába szeptemberben nevezték ki az 58 éves székelyudvarhelyi születésű szakembert, utóbbi területen pedig váratlanul kell helytállnia Francisc Dican vezetőedző helyett.

A naptári év utolsó mérkőzésén, Temesváron ül le a kispadra László Csaba, aki a közmédiának nyilatkozva csütörtökön elmondta: a klub érdekében vállalta a rövid beugrást.

Idézet
A futball ilyen, az élet ilyen, vannak váratlan meglepetések”

– fogalmazott, hozzáfűzve, ez a legjobb megoldás, hogy segítse a csapatot. Meglátása szerint a legnagyobb ajándék karácsonyra a csíkszeredai futballdrukkereknek a három pont megszerzése lenne.

Kiemelte: a cél változatlanul az, hogy az első hatban végezzenek a húszcsapatos román másodosztályban, amelyben 15 forduló után a hatodik helyen állnak.

Mint hangsúlyozta, négy mérkőzésük van hátra, három győzelemmel pedig biztosítanák helyüket a playoffban.

A téli szünet után január 16-án találkozik ismét a keret, addigra reményei szerint már lesz végleges megoldás az edzői posztra. Megerősítette azt az értesülést, amely szerint szóba került a Honvéddal 2017-ben magyar bajnok Vernes Richárd szerződtetése. Mint mondta, bízik benne, hogy a játékos januárban már velük kezdi a felkészülést.

korábban írtuk

László Csaba ezerszázalékos hozzáállást vár
László Csaba ezerszázalékos hozzáállást vár

Új vezetőedzővel, László Csabával készül a szombati, Temesvári Poli elleni idegenbeli mérkőzésre az FK Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga utolsó idei mérkőzése előtt a székelyudvarhelyi születésű szakemberrel beszélgettünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, Lando Norrisszal szemben.

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

2025. augusztus 31., vasárnap

Felavatták Románia legmodernebb jégcsarnokát, a Remete Ice Arenát

Felavatták szombaton a Remete Ice Arenát Gyergyóremetén. A Románia legmodernebb jégcsarnokának tartott sportlétesítmény szombat-vasárnap a Rusty Kupával nyitja meg kapuit.

Felavatták Románia legmodernebb jégcsarnokát, a Remete Ice Arenát
2025. augusztus 29., péntek

Elkerülte egymást az FTC és az FCSB az Európa Ligában

Nem került szembe egymással a magyar és a román bajnok a labdarúgó Európa Liga főtábláján – derült ki a Monte-Carlóban tartott péntek délutáni sorsoláson.

Elkerülte egymást az FTC és az FCSB az Európa Ligában