
Nem úszták meg a kritikát az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának vasárnapi mérkőzéseit irányító bírók: Mihai Teja, a Kolozsvári U edzője és Ionel Ganea, a Rapid szakvezetője is a sípmester döntéseivel hozta kapcsolatba az elszenvedett vereséget.
2014. augusztus 25., 16:382014. augusztus 25., 16:38
A Szamos-partiak ugyanis egy vitatott tizenegyessel kaptak ki 1-0-ra Botoşani-ban, és bár azt a vendégek trénere is elismerte, hogy támadójátékuk kívánni valót hagyott maga után, a büntetőt igazságtalannak tartja.
„Mondtam is a bírónak, hogy szerintem nem volt jogos. A halottat feltámasztani viszont nem tudod, úgyhogy inkább nem is mondok semmit, mert utána még a végén felfüggesztenek vagy a játékvezető áll majd bosszút egy következő meccsen\" – nyilatkozta a találkozó után.
Ganea viszont kevésbé volt visszafogott, amikor a Giurgiui Astra elleni, emberhátrányban elszenvedett 2-0-ás hazai vereséget értékelte: „szégyenteljesként\" jellemezte Sebastian Colţescu játékvezetését. „Nekem mindvégig úgy tűnt, hogy az Astra mellett pártoskodik. A mi legelső szabálytanságunkkor piros lapot mutatott fel, amikor viszont Oros bekönyökölt Dică szájába, csak sárgát adott. Marian Stoica valóban felemelte a lábát, de nem szándékosan tette\" – háborgott a tréner, rámutatva, hogy amikor a 29. percben kiállították a hátvédjüket, felborult a játékuk egyensúlya.
Meglátása, hogy bár ők még tíz emberrel a pályán is támadtak, az Astra csak az időt húzta. A játéknap harmadik találkozóját Craiován játszották, ahol a Ploieşti-i Petrolul sima, 2-0-ás győzelmet aratott, és ezzel beérte a listavezető Steauát. n Krónika
A Liga 1 vasárnapi eredményei: Botoşani–Kolozsvári U 1-0, Rapid–Astra 0-2, Craiova–Petrolul 0-2.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!