
2012. november 25., 12:342012. november 25., 12:34
Így aztán az U ellen, a Kolozsvár Aréna gyepére kifutó tizenegyben senki sem szerepelt a négy nappal korábban a Bragát a Bajnokok Ligájában legyőző kezdőből, és a szokatlan összeállításon meg is látszott az összeszokottság hiánya. Az első helyzetet így az U hagyta ki, az egyedül kapura törő Drăghici révén, majd a hazaiak brazil szélsője, Cleiton és Alex az első húsz percben többször is lefutották a vasutasok hátvédeit.
Egy ilyen akció után jött Nuno Diogo kezezése, a 11-esből pedig Viorel Dinu vezetéshez juttatta a hazai csapatot. Percekig robbantak a gólöröm petárdái az U-szurkolók szektorában, miközben a CFR hiába vette át a játék irányítását, mezőnyfölényéből csak néhány pontatlan kapáslövésre futotta.
A második félidőben viszont Paulo Sergio behozta „nagyágyúi” közül Camorát, Bastost és Rui Pedrót – nekik köszönhetően lett igazán veszélyes a CFR. Godeméche fejesénél és Bastos 30 méteres bombájánál még a kapufa elhalasztotta az egyenlítést, Rui Pedro megpattanó, távoli lövése viszont már beakadt a jobb sarokba.
A fáradó és egyre többet szabálytalankodó U az utolsó negyedórára emberhátrányba is került (Krumov kapta meg második sárga lapját), a Camora átlövésébe a kapu előtt belepiszkáló Sasa Bjelanovic pedig alig hat perc múlva megszerezte a vendégek győztes gólját.
A magyarellenes rigmusokat ezúttal is bevető U-tábor a találkozó alatt gyűjtést szervezett a négy hónapja fizetés nélkül játszó csapat számára, és a lefújás után 6500 lej „prémiumot” vittek be a játékosoknak az öltözőbe. Sajtóértesülések szerint a futballisták sztrájkra készülnek, és nem vesznek részt az edzéseken, miután a klub teljesen bizonytalan anyagi háttere miatt nem látnak esélyt arra, hogy megkapják járandóságaikat.
Ezt ugyan sem Marius Popescu edző, sem Aurelian Băbuţan klubigazgató nem erősítette meg, utóbbi azonban úgy nyilatkozott: „minden elképzelhető, még a klub megszűnése is.”
Paulo Sergio, a CFR edzője elégedett volt első kolozsvári derbijével. „Játékosaim végig kontrollálták a mérkőzést, nagyon jól játszottak. Mindegyik futballistám képességeit fel akartam mérni, ezért játszottunk ma ilyen felállásban” – jelentette ki a portugál tréner, hozzátéve, hogy szükség van ilyen rivalizálásra, és mindkét fél szurkolói nagyszerű hangulatot teremtettek a mérkőzésen.
Liga 1, 17. forduló: Kolozsvári U–Kolozsvári CFR 1-2 (V. Dinu 20. – 11-esből, illetve Rui Pedro 70., Bjelanovic 80.), Medgyesi Gaz Metan–Petrolul Ploieşti 2-0 (Astafei 21., Bavab 68. – 11-esből), Concordia Chiajna–Besztercei Gloria 2-1 (Yüksel 28., Belu 76., illetve Anton 69.), Dinamo–Galaci Oţelul 2-1 (Alexe 17. – 11-esből, C. Matei 31. – 11-esből, illetve L. Rus 60. – öngól), Ceahlăul Piatra Neamţ–Rapid 0-0. Az Astra Giurgiu–Pandurii Târgu Jiu mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai műsor: CS Turnu Severin–Konstancai Viitorul (Digi Sport 1, 18.00), FC Vaslui–CSMS Iaşi (Dolce Sport, 19.00), Brassói FC–Steaua (Digi Sport 1, 20.30).
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.