
2010. március 28., 12:162010. március 28., 12:16
Akárcsak a két héttel ezelőtti bahreini nyitó futamon, a Forma-1-es autós világbajnokság tegnapi Ausztrál Nagydíján is egy korábbi világbajnok ért elsőként célba: a futam elején lehullott eső miatt rendkívül izgalmassá vált verseny végén a tavalyi győztes angol Jenson Button (McLaren–Mercedes) állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A szakadó esőben rajtoló mezőnyt amúgy már rögtön az első körben biztonsági autóval kellett lelassítani, miután Kobajasi Kamui (BMW-Sauber) elveszítette az uralmat az autója fölött, nekicsapódott az oldalfalnak, majd a pálya közepére visszasodródva egyenesen a Williams-es Nico Hulenberg autójának vágódott, a rommá tört versenygépek pedig alkatrészekkel és karosszériadarabokkal telehintve a pályát csúsztak ki a bukótérbe.
Közvetlenül a mezőny elején is kisebb koccanás történt, a negyedik helyről indult Button meglökte a balról elé vágó, harmadik helyről rajtolt Fernando Alonsót (Ferrari), aki a hetedik pozícióból rajtolt Michael Schumacherbe (Mercedes GP) is beleakadt. A három világbajnok „csatájából” Button került ki a legjobban, a kétszeres aranyérmes Alonso szembefordult a mezőnnyel, ezért számos helyezést veszített, a hétszeres világbajnok Schumacher Mercedesének pedig ki kellett állnia a boxba egy új orrkúpért. Alonso és Schumacher egyébként már a szombati időmérőt követően is összekapott, a német ugyanis felrótta a spanyolnak, hogy az feltartotta őt.
A rajtnak nem csak áldozatai voltak: az ötödik helyről indult Felipe Massa (Ferrari) a második, a kilencedikről rajtolt Robert Kubica (Renault) pedig a negyedik helyre jött föl. A szombati időmérőn egyébként – akárcsak két héttel korábban Bahreinban–Sebastian Vettel (Red Bull) szerezte meg az első helyet, a vörös bikák dominanciáját pedig a második rajtkockát megszerző ausztrál csapattárs, Mark Webber biztosította be.
| 1. Jenson Button (brit, McLaren) 2. Robert Kubica (lengyel, Renault) 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 6. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 7. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 8. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 9. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 10. Michael Schumacher (német, Mercedes) |
Ezt pedig vissza is szerezte, amikor sikerült megelőznie Massát, és a két Red Bull elkezdett elszakadni a mezőnytől – már csak azért is, mert a kilencedik körben szinte mindenki kiállt mögülük száraz pályára való abroncsokért, az eső ugyanis ekkorra elállt. Nem sokáig tartott azonban a kettős előny, Vettel kerékcseréje után még sikeresen visszatért az első helyre, ám a később kiálló Webber már jó néhány pozícióval hátrébb állt vissza a pályára. A kerékcserék nyertese Button volt, aki a száradó pályán kiválóan tapadó sima abroncsokkal a második helyet szerezte meg.
Közben az izgalmak szállításáról az ötödik helyért csatázó Massa és a mögötte autózó Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) gondoskodott. 2008 angol világbajnoka a 22. körben maga mögé is utasította a brazilt – első vezetőszárnya hozzá is ért a Ferrari hátsó kerekéhez –, és közben a mögöttük haladó másik ferrraris, Alonso is rosszul járt: a párbaj miatt visszavette a gázt, így a mögötte érkező Webber megelőzte.
Pilóták:1. Alonso 37 pont Csapatok:1. Ferrari 70 |
A 26. körben aztán az éllovas személye is változott, igaz, ezúttal nem előzés nyomán. Vettel egy egyenes szakasz végén kisodródott a sóderágyba, és beragadt, így véget ért számára a verseny (idén már másodszor adta ki kezéből a biztos első helyet, és akárcsak két hete, most is műszaki gondok miatt, saját bevallása szerint ezúttal a fék hagyta cserben), Button pedig átvette a vezetést. Közben Button csapattársa, Hamilton a negyedik helyen autózó Rosberg mellett is elment, Webber pedig immár rutinosan másodszor is visszaelőzte Massát, majd később Rosberg mellett is elment. Hamilton közben megérkezett a második helyen autózó Kubica mögé, a lengyel azonban nem volt olyan könnyű falat, mint Rosberg, így látványos párharc alakult ki kettejük között.
Az utolsó kerékcserét követően azonban mind Hamilton, mind Webber hátrébb csúszott, és az eggyel kevesebb boxkiállással tervező, a 3.-4. helyen autózó Ferrarik mögé kerültek. Alonso azonban a teljesen elkopott abroncsokkal is sikeresen tartotta maga mögött Hamiltont, aki csak két körrel a verseny vége előtt tudott mellé kerülni. A spanyol azonban jól védekezett, kifékezte az angolt, aki szintén azonnal rálépett a fékre – így a szorosan mögötte haladó Webber belerohant. Hamilton ennek ellenére a szanaszét tört MecLarennel is becsorgott a hatodik helyre, míg csapattársa, a tavalyi világbajnok Button újabb győzelmet ünnepelt – a kockás zászlót ezúttal egy hollywoodi sztár, John Travolta lengette előtte. Mellette Kubica és Massa spriccelhette a pezsgőt a dobogón.
„Bár az elején úgy tűnt, katasztrofális döntés volt az első kerékcserénél sima abroncsokat fölszerelni, végül fantasztikus ötletnek bizonyult. Önbizalommal tölt el a győzelem, reméljük, a folytatás is hasonlóan jó lesz” – nyilatkozta a futam után a boldog Button.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.