Velejéig romlott

C. Géza k-i lakosnak aznap egyetlen lépcsőházi szomszéd sem viszonozta köszönését. Mi több, láttára az elbűvölően rossz, egyébkori csínytevésekben igencsak férfias helytállást tanúsító hatéves Lajcsi gyerek hallójáratokat roncsoló visítással menekült. A mindig kedélyes, s e jókedvét a sarki talponállóban felesekkel szinten tartó Kozma úr mogorván rászólt, hogy elérkezettnek látja az időt a tegnap kölcsönkért franciakulcs visszaszolgáltatására. Az autóbusz-megállóban figyelmeztették, hogy vagy pontos pénzt nyújt át, vagy mehet akár a szeme világába, föltéve, hogy gyalog szándékszik megtenni ez utat, mert jegyet ugyan nem kap. A nehezen megváltott úti passzust aztán hosszasan és nyílt gyanakvással vizsgálta az ellenőr, komor arccal, mint akit megtanított a szakma, hogy az ilyesféle alakokkal jobb elővigyázatosnak lenni. Egy bevásárlószatyros nagymama ügyes dzsiudzsicu-fogással elgáncsolta a leszállásnál, estében bordái közé fúródott egy másik utazó fémvégű esernyője. A sötét tekintetek érthetetlen és ijesztő módon egész napját végigkísérték. Munkatársai testületileg kivonultak a dohányzóból, mihelyt ő is rá akart gyújtani. Valaki gonoszul addig melegítette a feketekávét, hogy megégette vele a száját. Délután felhívta egyetlen barátját, aki szárazon közölte, sem ideje, sem kedve meginni egy munka utáni sört a bisztróban, akkor sem, ha ő fizet. C. Géza zavarodottan próbált rájönni, mi okból szorult ki az emberiség eddigi szerető, de legalábbis udvarias aklánból? Bár magyarázatot nem talált, kezdte magát rosszul, sőt rossznak érezni. Hazatérve aztán levélszekrényében várt rá a hivatali zúzmarától kőkemény, megsemmisítő hangú utolsó döfés. Formanyomtatványon értesítették, hogy mostantól alávaló, galád, becstelen és mindenekelőtt rosszul fizető kliensnek tartja őt a telefontársaság, mivel elfelejtette időben kifizetni utolsó havi számláját.