Megfordult a világ

Vegyünk csak például egy szombati napot. Szabadnap, felkel az ember, reggelizik, megissza a teáját. (Már ez is jelez egyébként egyfajta elnõiesedést, hol van már az erõs feketekávé?) Aztán  immár kinyílt szemmel  körülnéz, és  bármennyire hihetetlen  érzékszervei szinte parancsolóan jelzik: sürgõs takarításra van szükség, nincs már egyetlen tiszta villa sem, a konyha padlóján az elmúlt hét szinte valamennyi hulladékából akad egy kis ízelítõ. Szóval akadnak tennivalók, csak ember is akadna hozzá. Sõt talán-talán fõzni sem ártana, üres zsebbel még csak a jól bevált étkezde is távoli álom marad.  Kezdjük a kellemesebb résszel. Virágöntözés. Ez még belefér, tekinthetjük ezt hobbinak. Nosza, elõ a seprût. Pillanatnyi habozás, vajon a szekrény alá érdemes-e benyúlni, á, hagyjuk, hát úgysincs ott por. Mosogatás közben bizony megfogalmazódik bennem, hogy inkább nem eszem többé, csak ne kelljen minden edényt elmosni. Ezek után a földtörlést kimondottan kellemes tevékenységnek találom, csak akkor szorul össze a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ez mind semmi amellett, hogy hamarosan fõznöm kell. Nemsokára azonban kiegyezem magammal: sütök egy kis húst, annyi legyen elég.
Jóllakottan, elégedetten heverészek az ágyon, azon elmélkedve, hogy már csak egy jó kis havi vérzés hiányzik, hogy végképp nõvé váljak, mikor szól a telefonom. SMS-t kaptam, kolléganõmtõl. Képzeld, itt vagyok Milánóban, épp a San Siro-stadionban sétálok. Tudod, ahol az Inter meg az AC Milan focicsapat játszik.