Hirdetés

Zűrösen kezdődött a cannes-i filmfesztivál

Olivier Dahan francia rendező Grace – Monaco csillaga című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 67. cannes-i filmfesztivál.

Hírösszefoglaló

2014. május 15., 19:002014. május 15., 19:00

A Grace Kelly egykori hollywoodi filmsztár és III. Rainer monacói herceg házassági válságát feldolgozó, alkotást versenyen kívül mutatták be, korábban pedig botránnyal fenyegetett, hiszen a monacói hercegi család „kitalációnak\" minősítette az életrajzi történetet, és a díszbemutató bojkottjára kérte a sajtót.

Ennek ellenére a bemutatót követő gálavacsorán a Nicole Kidman főszereplésével készült film alkotógárdája mellett a teljes zsűri megjelent Jane Campion új-zélandi filmrendező vezetésével. Az ünnepség a vacsora után a Palm Beach tengerparti klubban folytatódott, ahol a monacói uralkodó családról szóló film francia forgalmazója, a Gaumont egy hatalmas sátorban berendezte a legendás 5-ös hollywoodi stúdiót, ahol egykoron Grace Kelly rendszeresen forgatott.

A történelemhamisítással vádolt film negatív sajtófogadtatása és a Grimaldi család bojkottja ellenére az estély vendégei ovációval fogadták a Grace Kellyt alakító Nicole Kidmant és Tim Roth-ot, aki III. Rainert formálja meg a filmben. A sátorban egyszerre több buli közül is választhatott a szerencsés 800 meghívott vendég.

Egy tengerparti zenés szórakozóhely mellett a monacói palota egyik korabeli nagytermét is berendezték, valamint a parton egy nagy táncparkettet is kialakítottak, ahol DJ Cut Killer keverte egész éjjel a zenét, miközben a bulizók egy az egykori monacói uralkodópár fotójával övezett, álomautókból álló gyűjtemény előtt pózolhattak.

Ha a bemutató nem is okozott botrányt, annál több elégedetlenséget szült az, hogy a taxisok és a tűzoltók szakszervezetei sztrájkkal fogadták a francia Riviériára érkező vendégeket. A megmozdulások várhatóan a seregszemle alatt is folytatódnak. A Fesztiválpalota előtt mintegy száz egyenruhás tűzoltó tüntetett a munkakörülményeik módosítása miatt. Eközben a nizzai repülőtér termináljaira vezető utakat a Cote d\'Azur taxisai állták el gépkocsijaikkal, s órákra lebénították a közúti közlekedést.

A világ minden tájáról érkező felháborodott fesztiválózók a repülőtéren vagy autóbuszokban voltak kénytelenek kivárni, hogy a rendőrök helyet biztosítsanak a járműveknek a Cannes-ba való jutáshoz, ahol pedig a pályaudvar előtt tiltakozott mintegy száz taxis. A taxisok a fesztivál alatt feketéző sofőrök és a telefonon vagy interneten előre megrendelhető személyszállító járművek (VTC) tisztességtelen konkurenciája ellen tiltakoztak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés