Wass Albert-kiállítás is lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Többek között Wass Albert-kiállítást is tervez a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói tisztségére kinevezett Prőhle Gergely.

Krónika

2016. augusztus 31., 12:282016. augusztus 31., 12:28

2016. augusztus 31., 12:352016. augusztus 31., 12:35

A Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kedden jelentette be, hogy 2017. január 1-jétől Prőhle Gergelyt bízzák meg a fővárosi közgyűjtemény főigazgatói feladatainak ellátásával. A megbízatás öt évre szól; Prőhle Gergely hivatalba lépéséig E. Csorba Csilla, az intézmény megbízott főigazgatója vezeti a múzeumot, akinek 2016 elején lejárt a mandátuma.

A korábban a budapesti külügyminisztériumban és az EMMI-nél helyettes államtitkári tisztséget betöltő Prőhle Gergely a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: nem tartja problematikusnak, hogy korábban nem vezetett múzeumot. Szerinte egyéb vezetői tapasztalatait és diplomataként, illetve külügyminisztériumi államtitkárként szerzett nemzetközi kapcsolatait jól tudja majd kamatoztatni a múzeum élén, amennyiben „kellő alázattal\" kezd hozzá a feladathoz.

„Az ember öregségére szívesebben foglalkozik olyan dolgokkal, amelyekkel kapcsolatban fennáll a maradandóság alapos gyanúja. A Petőfi Irodalmi Múzeum esetében nemzeti kincsekről van szó, amelyek már kiállták az idő próbáját\" – nyilatkozta a napilapnak a leendő főigazgató.

Prőhle Gergely főigazgatói pályázatában a tervezett kiállítások között szerepel egy nagy Kassák Lajos-kiállítás, a jövő évi Arany János-emlékév kapcsán egy Arany János-kiállítás és egy Wass Albert-kiállítás is. A Magyar Nemzet szerint a Wass Albert-kiállítást Prőhle azzal indokolta: „ha egy írónak ennyi szobra van egy országban, akkor foglalkozni kell a jelenséggel\".

Prőhle Gergely 1965-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a német Friedrich Schiller Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar-német szakán végezte, 1989-90-ben a Hamburgi Egyetemen DAAD-ösztöndíjas volt, 1995 és 1998 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Posztgraduális Nemzetközi és Diplomáciai Tanulmányok Intézetének, 2006 és 2009 között az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem PhD programjának hallgatója volt.

1988-tól publikált különféle lapokban, oktatott az ELTE-n, 1992-98 között a Friedrich Naumann Alapítvány igazgatója volt. 1998-2000 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium közigazgatási államtitkáraként dolgozott. 2000-2003-ig Magyarország berlini, 2003-2005 között berni nagykövete volt, 2005-től a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. 2010-2014-ig a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra