
Bálint Márta Magyarországon élő, erdélyi származású színművész Marina Vlady: A megszakított repülés, avagy szerelmem, Viszockij című monodrámáját játssza december 2-án, pénteken 19 órától a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében, valamint december 4-én, vasárnap 19.30-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
2016. november 30., 17:212016. november 30., 17:21
„Keveseknek adatott meg, hogy a szerelmet olyan mélységében, olyan intenzitással éljék át, mint azt Vlagyimir Viszockij (1938-1980) – a brezsnyevi Oroszország híres-hírhedt művész-istene, polgárpukkasztó bárdja, és Marina Vlady – orosz származású ünnepelt európai filmsztár tette. Mennyet és poklot megjáró szerelmük és házasságuk mintha maga is költészet, különös hangulatú dráma lenne; két sajátos intenzitással lobogó lélek játéka és harca élettel, halállal, múlttal, jelennel, egymással – egymásért. Az 1938-ban született Marina Vlady életrajzi regényéből készült színpadi játék egy színésznő jutalomjátéka: monodráma, mely a Vladyt megszemélyesítő Bálint Márta érzékeny művészi eszköztárára épül\" – vallotta az előadásról rendezője, az idén nyáron elhunyt Gergely László, aki színpadra alkalmazta a neves francia színésznő önéletrajzát.
Bálint Márta színművész úgy fogalmazott, számára a darab legizgalmasabb vetülete az a furcsa kettősség, ami az idő múlásával egyre nyomasztóbbá válik Marina Vlady és Viszockij kapcsolatában. „Marina ajtót nyit Viszockijnak a szabad világ fele, ám ahogy szerelmük elmélyül, ő maga egyre inkább bezáródik a kapcsolatba. Míg Viszockij a nyugaton tapasztalt szabadság és a saját karrierjét béklyóba szorító szovjet elnyomás között őrlődik, addig Marinát Viszockij iránt táplált érzései kötik gúzsba: képtelen szabadulni attól a férfitól, aki egyszerre ad neki gyönyört és dönti romba életét. A két fél közül végül Viszockij rokkan bele saját, önpusztító vívódásaiba. Halálával ugyanakkor hiába válik Marina ismét »szabaddá«, szerelmének elvesztése soha nem gyógyuló, mély sebet ejt a lelkén\" – összegzett a színésznő.
Az előadás díszletét és jelmezét Martini Yvette tervezte. Viszockij 1967-ben egy filmforgatáson ismerkedett meg harmadik feleségével, Marina Vladyval, akivel 1969-ben házasodott össze. Az ő segítségével sikerült egy amerikai koncert-körutat megszervezniük. Néhány magyar filmes (Jancsó Miklós, Mészáros Márta filmrendező) is segítette a vasfüggöny időnkénti átlépésében. A szovjet kultúrfunkcionáriusok által nem kellőképpen támogatott, sőt egyenesen gátolt orosz bárd és a világsztárnak számító francia színésznő kapcsolata 13 évig tartott, Viszockij 1980. július 25-én bekövetkezett haláláig.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!