Hirdetés

Vissza- és jövőbe tekintés a Pucknál

•  Fotó: Nicolas Friess

Fotó: Nicolas Friess

A Mimorózart című nonverbális előadással és kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelte 66. születésnapját a kolozsvári Puck Bábszínház a hétvégén, az ünnepségre a hagyományokhoz híven meghívták az intézmény korábbi alkalmazottait is.

Kiss Előd-Gergely

2016. február 07., 19:412016. február 07., 19:41

„A múltba tekintünk, amely immár két részre osztható: a rendszerváltás, azaz az 1989.előtti időszakra, valamint a kö­zelmúltra, hiszen azóta eltelt már egy negyed évszázad” – mondta el a Krónika megkeresésére Varga Ibolya, a Puck Bábszínház rendezője.

Kifejtette, nem csupán a 60-as és 70-es évek része a színház történelmének, a rendszerváltás óta eltelt 26 év is heroikus korszak volt. „Akadt olyan periódus, amikor pénz nem volt, és olyan is, amikor a társulat egy része hirtelen elment, majd új emberek jöttek. Rengeteget küzdöttünk és dolgoztunk, hogy fenntartsuk a repertoárt és eljussunk a közönséghez” – mondta el Varga Ibolya. Kérdésünkre, hogy mire emlékszik a legszívesebben a bábszínház újabb kori történetéből, azt válaszolta, azokra az időszakokra, amikor nagyon jó csapat gyűlt össze a társulatban.

„Ilyen volt az 1990-es évek vége, a 2000-es évek eleje, amikor például Rumi László sokat rendezett a bábszínháznál és sikeres előadások születtek. Azóta is műsoron van a Szegény Dzsoni és Árnika, a Plüm-plüm, A világszép nádszál kisasszony, ugyanakkor emlékezetesre sikerült Kovács Ildikó rendező rövid visszatérése, aki ekkor állította színpadra a Micimackót és az Ördögverő jóbarátokat” – fejtette ki Varga Ibolya. Kitért arra is, hogy szivesen emlékszik vissza a Mona Chirilă igazgatósága alatti időszakra, hiszen rendkívül sok külföldi turnét, nagy fesztiválokat szerveztek. A szakma legmagasabb szintű fesztiváljain vettek részt, Pécsett 2007-ben nagydíjat nyertek, ez pedig komoly teljesítmény és nagyon nagy élmény volt – fűzte hozzá.

Varga Ibolya azt is elmondta, elég sok orvosolnivaló gond akad a bábszínház háza táján, például rendbe kellene tenni a kulturális intézmény archívumát. „Az utóbbi 25 év archívuma nagyon hiányos, főleg a magyar társulatéra gondolok. Rendezni kéne az előadásokról megmaradt dokumentációt, valamint a színház alkotóinak szakmai életrajzát is napra késszé kellene tenni” – magyarázta.

Hozzáfűzte, a honlap fejlesztésén is dolgoznak, amellyel évek óta gondjaik vannak, ráférne a korszerűsítés, és jóval több információt kellene tartalmaznia. „Sokáig irodalmi titkára sem volt a bábszínháznak, viszont szerencsére a megyei közgyűlés nemrégiben jóváhagyta az állást. Így most fiatal, lelkes irodalmi titkárunk van Kocsis Tünde személyében, ennek nagyon örülök és támogatni fogom mindenben, amiben csak tudom” – mondta el a rendező. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés