
A héten zajlik, és vasárnapig tart a 9. Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, azaz a SPOT-fesztivál Nagykárolyban.
2015. november 25., 19:462015. november 25., 19:46
Az idei rendezvény hívószava: randevú. Most először Szatmárnémetiben is szerveznek programokat. A SPOT-társulat, azaz a fesztivál idejére összeállt minitársulat bemutatja második, a budapesti k2 Színházzal közösen létrehozott produkcióját.
A Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja idén a craiovai, marosvásárhelyi, kolozsvári, újvidéki (Szerbia) és passaui (Németország) oktatási intézmények diákjait látja vendégül. A diákokon kívül jelen lesznek további fiatal művészek Budapestről, Kolozsvárról és Szatmárnémetiből. A programokra – amelyek többségére csütörtöktől vasárnapig kerül sor – a Simion Bărnuţiu Iskolaközpont sporttermében, a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében és a nagykárolyi Equus Lovasegyesület lovardájában kerül sor.
A román, magyar, német és francia nyelvű előadásokra a nagyközönség számára a belépés ingyenes. A szervezők közlése szerint a SPOT-fesztivál idén kiemelt figyelmet fordít a közösségi programokra. Különféle eseményekre kerül sor óvodákban, iskolákban, közterületen és idősek otthonában, román és magyar nyelven is.
„A színház így újra betöltheti a nagykárolyiak életében azt az eszszenciális szerepet, amelyet a hétköznapokban is játszania kellene, hozzájárul a legfiatalabbak neveléséhez, és segít az egyedüllét elviselésében, feldolgozásában” – fogalmaznak közleményükben a szervezők. A SPOT közösségi programja többek között óvodásoknak szóló színházi előadást és középiskolásoknak szóló kreatívírás-műhelyt is tartalmaz. De lesz éjszakai filmvetítés nagykárolyi lakónegyedekben, jellegzetesen urbánus épületfelületekre: kazánházakra, garázsfalakra vetítenek az érdeklődőknek. Emellett természetesen utcai színházi előadásokra is sor kerül.
Az oktatási-nevelési és közösségi programokban közreműködnek: a kolozsvári színház és televízió kar harmadéves diákjai, Fischer Botond és Horváth Benji költő, Banga Szilárd és Lamaskier képzőművész, valamint a kolozsvári színi egyetem mesteris diákjai, Árus Péter, Budizsa Evelin és Szucher Ágnes. A meghívott diákok részt vehetnek a Soós Attila rendező-koreográfus által tartott fizikai színházi műhelymunkában. Soós a Budapesti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett fizikai színház szakon, 2013-ban pedig megalapította a Trojka Színházat.
Egyéjszakás dráma a neve annak a projektnek, amelyet a nagykárolyi SPOT és a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén első alkalommal mutat be. Az együttműködés tulajdonképpen a kolozsvári színház magyar dráma napjára szervezett (szeptember 21-ei), egyéjszakás drámaírói műhelyének következő állomása.
A szeptemberi projekt keretében egy éjszaka alatt hét dráma született, amelyekből a nagykárolyi találkozó során a craiovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, újvidéki és passaui diákok előadásokat hoznak létre. Folytatva a drámaírói műhely alapgondolatát, a csoportok a produkciók bemutatása előtt mindössze 24 órával kapják meg a szövegeket.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!