2009. január 06., 00:032009. január 06., 00:03
A magát „utolsó jugoszlávnak” tituláló rendező, Emir Kusturica elsősorban a szerb fiatalságnak szánja a fesztivált, így idén tizenhat ország fiatal filmfőiskolásai és frissen végzett filmkészítői mutatkoznak be. A Kusturicáról elnevezett fesztiválon Gothár Péter 1982-es Megáll az idő című filmjét is vetítik. Emellett Jim Jarmusch amerikai rendező, producer négy híres filmjét is láthatja a közönség, köztük a Hervadó virágokat, amelyet a cannes-i fesztivál zsűrije nagydíjjal jutalmazott 2005-ben. Jarmusch is ott lesz a fesztiválon, akárcsak Oliver Stone amerikai rendező, aki többek között a Született gyilkosok és a Nagy Sándor, a hódító című alkotások készítője, valamint Alain Delon francia filmsztár is ellátogat a szerbiai filmes mustrára. A zenei programok keretében a moldovai Zdob şi Zdub, a makedón Leb i sol, az ukrán Haydamaky, a britt Natty Bo & the Top Cats, a chilei La Mano Ajena, a szerb Emír Kusturica és a No Smoking Orchestra lép fel.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.