
Filmes személyiségekre hasonlító kolozsváriak számára hirdet szereplőválogatást a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
2015. december 02., 10:502015. december 02., 10:50
A seregszemle szervezőinek közleménye kitér arra, hogy mindazok jelentkezését várják, akik a nagy filmes klasszikusok sztárjaira – mint az Ének az esőben vagy a Psycho – hasonlítanak, vagy az olyan újabb filmsikerek szereplőire, mint a Harry Potter vagy a Terminátor.
A kiválasztott „hasonmások” egy 2016-os TIFF-es projektben vehetnek részt. A szervezők kiemelik, hogy a válogatás nyitott, nemcsak filmes szakemberek, illetve ilyen irányú képesítéssel rendelkezők jelentkezhetnek, hanem bárki, aki kolozsvári lakcímmel rendelkezik.
Cristian Hordilă szervező a TIFF közleményében kitér arra, hogy listájukon 12 filmsztár szerepel. A TIFF listája többek között Uma Thurman, Tom Hanks, Marilyn Monroe és Arnold Schwarzenegger egy-egy szerepét említi. A vállalkozó szelleműek december 9-én, 10-én, 11-én és 12-én 14 és 20 óra között jelentkezhetnek a kolozsvári TIFF-házban. További részletek a Tiff.ro oldalon érhetők el.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!