
Összesen 22 román produkció, 14 nagyjátékfilm és 8 rövidfilm szerepel a 13. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál keretében megszervezett Román Filmnapok programjában, közülük négy alkotás világpremierjét tartják Kolozsváron.
2014. május 12., 19:182014. május 12., 19:18
A négy alkotás között szerepel Nicolae Mărgineanu Poarta Albă című alkotása, amelynek főszereplője az 1949-ben a Duna–Fekete-tenger csatorna kényszermunkatáborában dolgozó két egyetemista.
Corneliu Gheorghiţă Cripta című új filmjével vesz részt a Román Filmnapok programjában, amelyben a korábban a locarnói filmfesztivál alakítási díjával kitüntetett francia Serge Riaboukine nyújt emlékezetes alakítást.
Daniel Djamo vizuális művész az Un ultim an în 114 minute című filmjével debütál a TIFF-en, amely a nagymamája utolsó évéről szóló „filmes napló”. A dokumentumfilmet Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti vezetője személyes kedvencének nevezte a Román Filmnapok alkotásai közül.
Versenyen kívül tartják a világpremierjét Răzvan Săvescu első filmjének, az America, venim! című alkotásnak. Szintén versenyen kívül mutatják be Ionuţ Teianu Afacerea Tănase. Leapşa pe murite című dokumentumfilmjét is.
Amint arról már beszámoltunk, az egyetlen román film, amely a TIFF nemzetközi versenyprogramjában is szerepel, Andrei Gruzsniczki fekete-fehér alkotása, a Quod erat demonstrandum című film Ofelia Popii, Sorin Leoveanu és Florin Piersic Jr. főszereplésével.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!