Hirdetés

Vidékre szállítják a kultúrát Szatmáron

Öt vidéki településen, Erdődön, Tasnádon, Sárközújlakon, Avasfelsőfaluban és Nagykárolyban szervez kulturális programsorozatot a Szatmár megyei önkormányzat az idén ötödik alkalommal megrendezendő Szatmári Kultúrkaraván keretében.

Babos Krisztina

2014. március 25., 19:552014. március 25., 19:55

A Szatmár megyei önkormányzat idén ötödik alkalommal szervezi meg a Szatmári Kultúrkaravánt, melynek célja, hogy a vidéki városok lakói számára is elérhetővé tegyenek olyan rendezvényeket, amelyeket korábban csak a megyeszékhelyen lehetett megtekinteni.

A hagyományokhoz híven ezúttal is a megyei önkormányzat által fenntartott kulturális intézmények – a Szatmár Megyei Múzeum, a Dinu Lipatti Állami Filharmónia, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Központ, a Szatmár Megyei Könyvtár, a Szatmárnémeti Művészeti Iskola, valamint a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román társulata – egy-egy produkcióját utaztatják a vándorrendezvény keretében.

Az érdeklődő vidékiek színházi és bábelőadásokon, könyvbemutatókon, képkiállításokon, koncerteken és tudományos tanácskozásokon vehetnek részt. Amint a rendezvénysorozat elindítója, Adrian Ştef megyei tanácselnök kifejtette: bár szűkösek az anyagi lehetőségeik, és egyes területeken kénytelenek megszorításokat foganatosítani, a kulturális rendezvényeken nem fognak spórolni sem most, sem a jövőben, mivel igen fontosnak tartja, hogy széles körben elérhetővé tegye a megyei intézmények által létrehozott produkciókat.

A karaván hétfőn indult el Erdődön, ahol e hét során a megye turisztikai látványosságaival, valamint az egykori neves szatmári román családok történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, megtekinthetnek magyar nyelvű báb-, illetve román nyelvű színielőadást, valamint részt vehetnek könnyűzenei, népzenei, illetve kamarakoncerten. A karaván további állomásai: Tasnád, Sárközújlak, Avasfelsőfalu, Nagykároly, majd végül Szatmárnémetiben is bemutatják a programot.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés