A ötlet 1995-ben bejött – hát most úgy gondolták az álomgyár illetékesei, hogy így a 2000-es évek végére nem ártana még egyszer összehozni a két „itáliai-amerikai” nagymenőt. Az ötletet tett követte, és megszületett egy újabb New York-i rendőrsztori, a Righteous Kill, amelyben – a Szemtől szembennel ellentétben – nem egymás ellen harcolnak, hanem együtt küzdenek a rosszfiúk ellen.
Épp csak az válik némiképp relatívvá, hogy ki is a rosszfiú. Szó sincs ugyanis arról, hogy fehér kalapos főhősök csapnának össze a sötét ruhás gonosszal a baljóslatú New York-i éjszakában. A két dörzsölt, 30 éve együtt dolgozó öreg róka ugyanis nem válogat az eszközökben: ha a nyilvánvaló bűnöst ügyvédje ékesszólása vagy a folyamatos bántalmazás ellenére még mindig ragaszkodó barátnőjének hamis tanúvallomása megmenti a börtöntől, nem cicóznak. Hamis bizonyítékot kreálnak ellene, hogy megérdemelt helyére, rács mögé kerüljön.
Skrupulusok nélkül csikarják ki a tanúvallomást a drogdílerekből, keményen, érzelmek nélkül dolgoznak. Olyannyira, hogy következő közös ügyük, egy sorozatgyilkosság esetében nyilvánvalóvá válik: a tettes a rendőrség kötelékén belül keresendő – sőt vélhetően kettejük közül az egyik az, aki a törvény szigorától megmenekült bűnözőket egy versikét tartalmazó cédulát mellékelve a másvilágra küldi.
Innentől válik igazán érdekessé a nyomozás, hiszen a konkurens fiatal detektívpáros is rájuk gyanakszik, így a végkifejletig olyan macska-egér harc zajlik, amelyben egyáltalán nem világos, hogy ki a rabló és ki a pandúr.
A Righteous Kill – azaz Jogos gyilkosság – mindemellett nem hat anynyira lebilincselően a nézőre, mint az előző közös De Niro–Pacino-film, és nem csupán azért, mert a két sztár együtt szerepeltetése már nem hat az újdonság erejével. Maga a történet sem annyira eredeti és magával ragadó, még annak ellenére sem, hogy a néző a végén olyan fordulattal szembesül, amely a forgatókönyv-írói szándék szerint minden addigi gyanút felülír. A végső csavar nyomán az ember elkezdi visszapörgetni magában a filmet, hogy – akárcsak a Közönséges bűnözők című zseniális film zárójelenetét követően – olyan nyomokat keressen, amelyek segítségével kikövetkeztethető a végkifejlet. Csakhogy míg abban a filmben tényleg csupán az utolsó pillanatokban derül ki az igazság, a Righteous Killben már közel fél órával a Vége felirat előtt sejthető, mi várható. Ettől persze még nem lesz nézhetetlenül rossz a film, sőt a két veterán főszereplő alakításának köszönhetően – Al Pacino kitűnően hozza a kiégett, hideg fejű profi, De Niro pedig a nyugdíjazás előtt álló, pokróc modorú keményfiú figuráját – akár egynél többszöri megtekintésre is érdemes. Bizonyos azonban, hogy sem De Niro, sem Pacino életrajzában nem sorolják majd a legkiválóbb alkotások közé.
Righteous Kill. Amerikai krimi, 2008, 101 perc. Rendezte: Jon Avnet. Szereplők: Robert De Niro, Al Pacino, 50 Cent, Carla Gugino, John Leguizamo, Donnie Wahlberg. Írta: Russell Gewirtz. Kép: Denis Le Noir. Zene: Ed Shearmur. Értékelés az 1–5-ös skálán: 3
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.