Hirdetés

Versek ezreit szavalták a magyar költészet napján

•  Fotó: Szénás Szabolcs

Fotó: Szénás Szabolcs

Számos erdélyi és partiumi helyszínen ünnepeltek pénteken, a magyar költészet napján. Gyergyószentmiklós főterén például a nagy hideg és a havas eső ellenére is énekeltek, szavaltak a gyermekek a költészet napjára szervezett villámcsődületen. 

Krónika

2014. április 13., 22:192014. április 13., 22:19

A gyergyói kisiskolások és tanáraik, illetve a bekapcsolódó járókelők az Altató című József Attila-verset szavalták el kórusban a költő születésnapja alkalmából.

A TVR kolozsvári területi stúdiójának Erdélyi Figyelő című műsora által harmadik alkalommal megszervezett Versversenyen ezúttal Markó Béla Csatolmány című költeménye lett a legnépszerűbb, amelyet Laczkó Vass Róbert színész és Szép András zongorista adott elő megzenésítve. A második helyezett Visky Zsolt, a harmadik pedig László Noémi költeménye lett. Kolozsvár Főterén villámcsődület keretében civileket olvasták fel kedvenc magyar versüket.

Bogdán Zsolt kolozsvári színművész a csütörtöki, szatmárnémeti fellépés után pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban adta elő Ady-estjét, amelynek szövegeit Szugyiczky István, a szatmári társulat örökös tagja válogatta, és a produkciót is ő rendezte.

A Függök ezen a zord életpárkányon... című előadás a két művész korábbi Dsida-estjénél is nagyobb sikert aratott: a közönség percekig felállva tapsolta Bogdán Zsoltot. Nemcsak versek, de levelek, naplórészletek is elhangzottak az előadásban, a közönség pedig meggyőződhetett arról, hogy Ady ma is menynyire aktuális.

A budapesti Thália Színházban negyedik alkalommal szervezték meg a Versmaratont, amelynek keretében 73 kortárs költő olvasta fel műveit reggeltől késő estig. A rendezvényen Az év versei 2014 című kötet szerzőit ismerhette meg a közönség, több erdélyi költő is felolvasott – akik nem tudtak személyesen jelen lenni, telefonon jelentkeztek be a helyszínre.

A budapesti Nemzeti Színházban pénteken a professzionális színészeknek, előadóművészeknek és szakirányú hallgatóknak meghirdetett Versünnep Fesztivál versmondó versenyének döntőjére került sor. A marosvásárhelyi Csíki Hajnal színésznő – aki a verseny békéscsabai elődöntőjéből jutott a döntőbe –Székely János Virágok átka című versét mondta el, és három különdíjat is kapott produkciójáért. A fődíjat Raffai Ágnes szabadkai színésznő nyerte el.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés