2011. december 05., 08:582011. december 05., 08:58
A Szatmár megyei Mikola községben élt költő tiszteletére tartott vetélkedők sorában ez volt a 19-ik, a főszervező azonban már nem a Szent-Györgyi Albert Társaság volt, hanem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár megyei szervezete. Amint Csirák Csaba, a rendezvénysorozat elindítója kifejtette: belefáradt abba, hogy egyedül kellett összehoznia a vetélkedőket, ezért volt négy év kihagyás, azonban örül, hogy az EMNT felkarolta a kezdeményezést. A döntőre Romániából, Magyarországról és Szlovéniából érkeztek versenyzők. A hattagú zsűri véleménye szerint a leggyakoribb hiba a nem megfelelő versválasztás volt, a többségében tinédzser versenyzők ugyanis nem minden esetben tudták visszaadni a mély és többnyire komor költemények mondanivalóját, ettől eltekintve voltak, akik kiválóan teljesítettek. A verseny első helyezettje Szabó Brigitta (Aranyosegerbegy) lett, míg a második helyen Pál Péter (Lendva, Szlovénia) a harmadikon pedig Varga Döniz (Nagykanizsa, Magyarország) végzett. A közönségszavazatok közül a legtöbbet Vass Veronika (Nagykanizsa) gyűjtötte, a versenyzők kedvence pedig – a szavazataik alapján – Pál Péter lett.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.