
2010. május 21., 11:172010. május 21., 11:17
A Debrecen és Nagyvárad önkormányzata által közösen szervezett alkotói versenyre fiatal művészek vagy művészeti szakos hallgatók küldhették be munkáikat, amelyből a váradi–debreceni vegyes zsűri választott egy-egy győztest a két megyeszékhelyről.
Oana Băruţa és Csorján Melitta nyereménye egy-egy egyéni kiállítás mindkét városban, amelynek anyagát egy év alatt készíthetik el, a megnyitókra tehát jövőre kerül sor. A zsűri két másik nyertest is jelölt, ők az önkormányzatok pénzdíjában részesülnek: Cătălina Moş szitalenyomataival, Mallár Gabriella pedig akvarelljeivel nyerte el ezt az elismerést. A zsűri tagjai voltak: Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész, Ramona Novicov szintén váradi műkritikus, Aurel Roşu, a Bihar Megyei Képzőművészek Egyesületének elnöke, Máthé András debreceni fotóművész, illetve Beregszászy Tamás debreceni festőművész.
A fennmaradó munkákból a zsűri egy közös tárlat anyagát válogatta ki, ennek megnyitója június 15-én lesz a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában. A két városból 21-21 pályamű érkezett az idei Fresh Artra, amelyet idén másodszor szervezett meg közösen a bihari és a hajdú-bihari megyeszékhely.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.