2011. november 08., 09:092011. november 08., 09:09
A marosvásárhelyiek szereplése meglepetésnek számított, hiszen a Tompa Miklós Társulat az elmúlt években nem volt rendszeres résztvevője a fesztiválnak. Most azonban a Platonov című előadásuk elnyerte a szemle válogatóinak tetszését, így a bukaresti közönség is megtekinthette hétvégén a Harsányi Zsolt által rendezett Csehov-drámát. A fesztiválon erőteljes volt a magyar jelenlét, ami abban is tükröződött, hogy magyar nyelvű produkció nyitotta és zárta a rendezvényt. A már említett fesztiválzáró marosvásárhelyi produkció mellett ugyanis a seregszemle a budapesti Nemzeti Színház Három nővérével indult.
A rendezvény középpontjába Andrei Şerban román rendező került: összesen négy általa rendezett előadást hívtak meg. Közülük az egyik a budapestiek Három nővére volt. A magyar színházak közül legtöbbször a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei léptek fel, ők a szintén a Şerban által színpadra állított Ványa bácsit és a Suttogások és sikolyok című darabot hozták el, de a Tompa Gábor rendezte Leonce és Lénát is bemutatták. A fesztivál meghívottja volt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is A velencei kalmár című, Bocsárdi László rendezte darabbal, valamint a szintén sepsiszentgyörgyi M Studio a Mihai Măniuţiu által rendezett Othelló és hőn szeretett Desdemonája című előadással.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.