
Fotó: Bartha László
Teltház ünnepelte a Gyulai Várszínházban szerdán a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-előadását, amely a 9. Shakespeare Fesztiválon vett részt a határmenti városban – olvasható a vásárhelyi teátrum közleményében.
2013. július 11., 18:482013. július 11., 18:48
Amint arról korábban már beszámoltunk, a várszínházi Shakespeare-bemutatót idén Bocsárdi László rendezte, aki a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában a Hamlet című drámát vitte színre. A főprogramba a magyarországi társulatok és színi iskolák mellett olyan rangos társulatok is meghívást kaptak, mint a moszkvai Vahtangov Színház a Szeget szeggel című darabbal (Jurij Butuszov rendezése) vagy a többszörös Edinburgh-i fesztiváldíjas Song Of The Goat Theatre a Lear dalai című rendhagyó zenés előadással. Az idei fesztivál vendége továbbá a híres angol kontratenor, Nicholas Clapton és a neves magyar énekes, Birta Gábor akiknek előadásában szonettek és szerelmes dalok csendülnek fel.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!