2012. június 19., 09:182012. június 19., 09:18
A világhírű magyar festő képeinek Csepei Tibor magángyűjtő a tulajdonosa, a tárlatot már bemutatták a bukaresti, kézdi, csíkszeredai és marosvásárhelyi közönségnek. Vasarely alkotásainak legismertebb gyűjtője a Csepei zenészcsalád, a kiállítást Csepei Tibor is elkíséri a körúton. Csepei úgy fogalmaz: a zeneszeretet vezette el Vasarelyhez, akinek a munkáiban zenei elemeket fedezett fel, nemcsak látja, hanem szinte hallja a képeket.
Csepei 1978-ban vásárolta meg Vasarely egyik mozgó kompozícióját, ezt követte a többi. Lakatos Mihály, a szentgyörgyi kulturális központ igazgatója a tárlatsorozat korábbi állomásain Vasarelyről elmondta: sorsa úgy alakult, mint az egykori amerikai álom: nekivágott a szegény fiú a világnak, úgy, hogy egyetlen vagyona a tehetsége volt, és a világ hamarosan a lábai előtt hevert. Az elismerésben komoly szerepe volt annak, hogy a művészete befogadásának útjában nem tornyosultak nyelvi akadályok, amint Vasarely mondta: „A rajzoknak nincs szükségük fordításra. Legyenek jók, avagy rosszak, de azonnal érthetőek.” Kolozsváron 75 képet, 15 műtárgyat és több eredeti dokumentumot tekinthet meg a közönség július 3-áig naponta 10 és 17 óra között.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.