Hirdetés

Vasarely-kiállítás Kolozsváron

A Victor Vasarely (1908-1997) című tárlatot nyitják meg szerdán 18 órakor a kincses városban a kolozsvári művészeti múzeum és Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Balassi Intézet szervezésében.

2012. június 19., 09:182012. június 19., 09:18

 A világhírű magyar festő képeinek Csepei Tibor magángyűjtő a tulajdonosa, a tárlatot már bemutatták a bukaresti, kézdi, csíkszeredai és  marosvásárhelyi közönségnek. Vasarely alkotásainak legismertebb gyűjtője a Csepei zenészcsalád, a kiállítást Csepei Tibor is elkíséri a körúton. Csepei úgy fogalmaz: a zeneszeretet vezette el Vasarelyhez, akinek a munkáiban zenei elemeket fedezett fel, nemcsak látja, hanem szinte hallja a képeket.

Csepei 1978-ban vásárolta meg Vasarely egyik mozgó kompozícióját, ezt követte a többi. Lakatos Mihály, a szentgyörgyi kulturális központ igazgatója a tárlatsorozat korábbi állomásain Vasarelyről elmondta: sorsa úgy alakult, mint az egykori amerikai álom: nekivágott a szegény fiú a világnak, úgy, hogy egyetlen vagyona a tehetsége volt, és a világ hamarosan a lábai előtt hevert. Az elismerésben komoly szerepe volt annak, hogy a művészete befogadásának útjában nem tornyosultak nyelvi akadályok, amint Vasarely mondta: „A rajzoknak nincs szükségük fordításra. Legyenek jók, avagy rosszak, de azonnal érthetőek.” Kolozsváron 75 képet, 15 műtárgyat és több eredeti dokumentumot tekinthet meg a közönség július 3-áig naponta 10 és 17 óra között.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés