Hirdetés

Varró Dániel olvasott fel Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Gyerekkorában elbeszélő költeménnyel szeretett volna egy csapásra híressé válni, de a foci még ennél is jobban érdekelte – mesélte a Várad folyóirat Törzsasztal című beszélgetéssorozatának magyarországi meghívottja, Varró Dániel, aki annak ellenére, hogy még 34. életévét sem töltötte be, már a legnépszerűbb magyar költők közé tartozik.

Nagy Orsolya

2011. május 09., 08:092011. május 09., 08:09

Az évad utolsó előtti meghívottjára nagyon sokan voltak kíváncsiak: az Ady Endre Gimnázium dísztermét megtöltötte a főleg fiatalokból álló közönség. A fiatal költőt sokan formaművésznek tartják, aki készséggel el is ismeri, hogy szenvedélyesen érdeklődik a különböző versformák iránt, és szívesen próbál ki mind újabbakat. Egyetlen kivétellel: a szabad verset sosem szerette, és bár prózával, mesével is próbálkozott már, csak úgy volt elégedett egy-egy prózai írásával, ha valahogyan rímeket csempészett beléjük.

Varró Dánielt – aki egyéves kisfiú édesapja – tavaly óta mondókáskötetéről is ismerhetik. Mint mondja, az eddigi írásait is széles körben tartották gyerekverseknek – egy kritikában a „posztinfantilis” kifejezés is elhangzott –, ám a szerző nem gyermekeknek szánta korábbi könyveit. A modern mondókák viszont pontosan azért születtek, hogy a régies népi versikék mellett a városi szülő is altathassa gyermekét olyan rigmusokkal, amelyekhez kötődni tud, amelyek illenek a városi léthez – magyarázta a költő.

Elmesélte: többen kérték már rajta számon a mélységet, komolyságot, és elismeri, hogy a legtöbb verse könnyed és játékos, de kijelentette: nem is akarnak többek lenni. Varró Dánieltől azt is megtudhattuk, milyen érzés, hogy valaki az ő korában már érettségi tétel: mint elmondta, interneten többen is kérték már, hogy segítsen kidolgozni a róla szóló tételt, de fenyegető levelet is kapott egy érettségi előtt álló fiatalembertől, aki attól tartott, hogy Varrót fogja húzni a szóbelin. A költő felolvasással szórakoztatta a közönséget, a találkozó végén pedig köteteit dedikálta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés