2012. június 29., 09:172012. június 29., 09:17
A rendezvény július 6-án, pénteken kezdődik, és vasárnapig tart. Péntek délben kezdődik a felkészülés a hagyományőrző íjászversenyre, majd két csoportban, idegenvezető segítségével látogathatják meg a felállványozva is érdekes látnivalókat kínáló várat a turisták. Négykor kezdődik az íjászok megmérettetése a vársáncban. Délután öttől a belváros legszebb részeiben is elkalauzolják az érdeklődőket a szervezők, este pedig a Norris, a Sanctuar, a Reverse Nation, illetve a Celelalte Cuvinte rockzenekar lép fel a vársáncban.
Szombaton reggel tízkor kerül sor a hagyományőrző íjászok vetélkedőjének döntőjére, majd a Magyarországról érkező, a váradi várban már rendszeres vendégnek számító Bordó Sárkány Régizene Rend szórakoztatja az egybegyűlteket tűzzsonglőr-bemutatóval, muzsikával és egyéb hagyományőrző, interaktív tevékenységekkel. Délután a váradi épített örökségről tartanak előadást, és ismét sor kerül a várban és a belvárosban szervezett túrákra. Öttől a sáncban lovasbemutatóra kerül sor, este pedig népzenei koncertek lesznek. Vasárnap a megszokott programok – idegenvezetés, régizenei műsorok, hagyományőrző íjászat – mellett középkori ruházatokat is bemutatnak a sáncban, este pedig Alexandrina Chelu énekesnő, illetve az Ad-Hoc régizene-együttes és a Compact zenekar lép fel.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.