2010. október 12., 10:012010. október 12., 10:01
A világhírű író, akinek legtöbb regénye magyar fordításban is megjelent, egy helyi idő szerint vasárnap sugárzott televíziós interjúban a leghatározottabban cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint politikai visszatérésre készül, és a jövő évben esedékes perui elnökválasztáson ismét jelöltként száll harcba.
Az író hozzátette: a továbbiakban egyebek mellett újságíróként szeretne tevékenykedni.
A korábban a szocializmus eszméiért lelkesedett, később azonban szelídebb, liberális nézetekre „váltott” 74 éves szerző 1990-ben a Demokrata Front vezetőjeként már indult egy elnökválasztáson, akkor azonban alulmaradt az államfővé választott, de abban az időben szinte alig ismert Alberto Fujimorival szemben. Mélységes csalódottságát, keserű tapasztalatait Vargas Llosa a Hal a vízben című memoárkötetben írta meg. A szerző egyébként jelenleg New Yorkban él és a Princeton Egyetemen tanít.
„Nem leszek politikus” – nyilatkozta most a Nobel-díjjal kitüntetett író, hozzáfűzve ugyanakkor: ez azonban nem jelenti azt, hogy ne avatkozna be a politikai életbe. Szavai szerint ez ugyanis minden állampolgár kötelessége.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.