2011. december 06., 11:192011. december 06., 11:19
A kiállítást a vasárnapi istentiszteletet követően Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és Makkai Lilla nyugalmazott lelkipásztor, Makkai Sándor unokája közösen nyitották meg. „Makkai Sándor püspökként, íróként és kisebbségpolitikusként is meghatározó alakja volt az erdélyi magyar közéletnek. Alkotásai, problémafelvetései ma is aktuálisak, ezért fontos, hogy munkásságát ne feledjék el, hanem minél többen megismerjék” – hangúlyozta a politikus, aki nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az Európai Néppárt nevében is a kiállítássorozat támogatója lehet. „Mert ha egy nemzet nem képes felismerni és a nagy emberi kultúra számára értékesíteni a maga külön sajátos, egyedüli erőit, az letérés a világtörténelmi hivatás útjáról, amelynek a vége csak pusztulás lehet” – idézte az EP-képviselő Makkai a Magunk revíziója című esszében leírt sorait.
„Makkai Sándor politikusként a békés megegyezés útját alkalmasabbnak látta a forradaloménál, úgy vélte, hogy a kisebbségi lét többlete a sokrétű tudás. Ma ha meg kellene határozni a Makkai-örökséget, azt emelném ki, hogy az egységesülő Európában – még ha ez az út válsággal tarkított is – élnünk kell a kisebbségi lét szellemi, nyelvi többletével, máskülönben a »kisebb« jelző mindig rajtunk marad majd” – mutatott rá az EP-képviselő, aki Reményik Sándor szavaira utalva elmondta, el kell felejtenünk azt, hogy „nem lehet”, ehelyett a „lehet, mert kell” gondolatnak kell meghatároznia cselekedeteinket.
A jelenlévők számára Makkai Lilla mutatta be a kiállítás teljes anyagát, amely a szervezők szerint segít abban, hogy az érdeklődök Makkai Sándor munkássága révén mélyebben megismerjék a nemzeti tragédiával és feszültségekkel sújtott 20. századi Erdélyt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.