Hirdetés

Vándorfesztivál Aradon

Aradra költözik egy hét erejéig a romániai kisebbségi színjátszás, november első felében ugyanis a Maros-parti városban rendezik az V. Interetnikai Színházi Fesztivált. A kétévente rendezendő rangos seregszemlén deszkára lép Erdély valamennyi magyar színháza, valamint Románia két német és egy zsidó társulata.

Rostás Szabolcs

2010. november 02., 09:542010. november 02., 09:54

Fiatal magyar teátrum léte ellenére jelentős felkérést kapott a mindössze három éve működő Aradi Kamaraszínház, amely elnyerte a Romániában ötödik alkalommal tartandó Interetnikai Színházi Fesztivál megrendezésének jogát. Az ország valamennyi kisebbségi színháza számára bemutatkozási lehetőséget biztosító seregszemle első kiadását 2002-ben rendezték Bukarestben, azóta vándorfesztiválként más-más helyszínen, kétévente tartják. A román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által életre hívott rendezvénysorozatot november 8–15. között látja vendégül a vértanúk városa, ahol fellép Erdély valamennyi magyar színháza, valamint a Nagyszebenben és Temesváron működő két német társulat és a Bukaresti Állami Zsidó Színház.

Tapasztó Ernő, a Maros-parti társulat művészeti vezetője szerint a rangos seregszemle nemcsak a fennállásának harmadik évében járó kamaraszínház, hanem az aradi magyar közönség számára is megtiszteltetés, a szervezők tudomása szerint ugyanis ekkora horderejű magyar kulturális és művészeti rendezvénynek még nem adott otthont a partiumi nagyváros. A fesztivál idején az Aradi Kamaraszínház fesztiválközpontként, a helyi román Ioan Slavici Klasszikus Színház pedig játszóhelyként működik majd, az előbbi intézmény a stúdió-, utóbbi a nagyszínpadi produkcióknak ad teret.

A közönség naponta két előadást láthat – 17 társulat ugyanennyi produkcióját –, az esti előadások után az Aradi Kamaraszínházban szakmai beszélgetéseket tartanak, ahol az érdeklődők találkozhatnak a színészekkel, kritikusokkal. A magyar és román nyelven zajló szakmai beszélgetéseket az érdeklődők élőben követhetik a világhálón, a www.akamara.ro honlapon, sőt ugyanitt élőben közvetítik a nyitóelőadást, az aradiak és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös produkcióját (Liselotte és a május), az aradiak és a szegedi Hetek Csoportja által közösen színre vitt záróelőadást (Rudolf Hess tízparancsolata), valamint a díjkiosztó gálát. Az előadások élő, internetes közvetítése egyébként premiernek számít a romániai színjátszás történetében, akárcsak az, hogy valamennyi darab magyar és román fordításban lesz megtekinthető.

Az interetnikai fesztivál történetében először, az Aradi Kamaraszínház kezdeményezésére szakmai zsűri fogja elbírálni a produkciókat, a testületet Jászay Tamás budapesti színházkritikus vezeti. A grémium díjazza majd a legjobb női és legjobb férfi főszereplőt, legjobb női, illetve férfi mellékszereplőt, kiosztják a zsűri és az Aradi Kamaraszínház különdíját, továbbá a fesztivál nagydíját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés