Hirdetés

Ünnep a magyar kultúra szellemében

Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát.

Krónika

2013. január 20., 19:222013. január 20., 19:22

A jeles napról  1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban

Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután  A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében.

Dsida és Arany a színpadon

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet.  A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt.

Díjaznak a Gyergyói-medencében

A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés