
A nyugalom című előadást a marosvásárhelyi színházban színpadra állító Radu Afrim rendező, valamint a kolozsvári román színház által Bocsárdi László rendezésében bemutatott A mi osztályunk hódította el idén a Romániai Színházi Szövetség (Uniter) legrangosabb díjait.
2016. május 10., 12:402016. május 10., 12:40
Az Uniter az idén a nagyváradi színházban tartotta éves gáláját hétfőn, amelyen a tavalyi legjobb előadásokat díjazták. A legjobb produkciónak járó elismerést a kolozsvári román színház kapta A mi osztályunk című produkcióért az MTI beszámolója szerint. Tadeusz Slobodzianek drámáját a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László állította színpadra. Az előadás díszleteit Bartha József tervezte, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna jegyezte, az előadás dramaturgja Benedek Zsolt volt, a zenéjét Boros Csaba írta.
A legjobb előadás díjára Bartis Attila regénye, A nyugalom alapján készült produkciót is jelölték. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott előadást három kategóriában javasolták elismerésre. Végül a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg, amit Radu Afrimnak ítélt a zsűri. A nézők körében igen népszerűnek bizonyult A nyugalom, hiszen a közönség internetes szavazatai alapján az előadás a legjobb rendezés, a legjobb előadás és a legjobb női főszerep kategóriában is első helyen végzett. Ez utóbbi díjra a marosvásárhelyi B. Fülöp Erzsébet színművészt javasolták.
Az Uniter-gála zsűrije Emilia Dobrin színésznőnek ítélte a legjobb női főszerep kategóriájának díját, amivel a bukaresti Teatrul Mic színház Casa cu pisici (Macskás ház) című előadásában nyújtott alakítását tüntették ki. A legjobb férfi főszerepért járó díjat a népszerű Marian Râlea bukaresti színművésznek ítélték, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat szintén egy ismert és sokat foglalkoztatott román színész, Marius Manole kapta.
Az éjszakába nyúló Uniter-gálán több kiválóságdíjat is kiosztottak. Ezek egyikét Gigi Căciuleanu román rendező-koreográfus kapta. Életműdíjban részesült a pályafutása során több magyar drámát színpadra állító Victor Ioan Frunză rendező, valamint különdíjat kapott a kolozsvári Bács Miklós egyetemi tanár, akinek a fiatal színészek nevelésében játszott meghatározó szerepét ismerték el.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!