
Szőcs Petra Kétvízköz című verseskötetét ismertették hétfő este a kolozsvári Bulgakov kávéházban megtartott Bretter György Irodalmi Körön, majd ráadásként levetítették a művész A kivégzés című rövidfilmjét, amely idén megjárta a cannes-i filmfesztivált is.
2014. november 18., 17:522014. november 18., 17:52
A tavaly a budapesti Magvető Kiadó gondozásában megjelent karcsú kötet Szőcs Petra első szépirodalmi munkája. A cím a kolozsváriak számára ismerős lehet, hiszen egy kincses városi városrészt, a Kis-Szamos és a Malomárok között lévő területet jelöli, a Szőcs Géza költő lányaként Kolozsváron született Petra is ezen a részen lakott a szüleivel egészen tízéves koráig.
A szerző meg is jegyezte, bár a kötet darabjai nem tipikus kolozsvári versek, néhány szó azért megüti a kolozsváriak fülét, értik, miről van szó. Szőcs Petra, aki Budapesten végezte filmes tanulmányait, gyakran hazalátogat, több alkalommal forgatott is itt, és bevallotta, még mindig inkább kolozsvárinak érzi magát, mint budapestinek.
A kötet a nagyapa halálát járja körül, miközben sorra megjelenik a többi rokon, illetve az egykori kétvízközi ház kényszerű eladásának története is feldolgozásra kerül, de a traumákat, a gyászt és a szomorúságot jó érzékkel ellensúlyozza a humor, az irónia.
Fontos szerep jut a kötetben a régi házból megmaradt tárgyaknak is, a szerző viszont hangsúlyozta, hogy a „nagyanyám” és „nagyapám” jelölőalak alatt nem feltétlenül a saját nagyszüleire gondolt: bár hasonlítanak ezek az alakok a valós nagyszülőkre, fiktív elemeket is vegyített a valós történetekhez, karakterábrázolásokhoz. Szőcs Petra elárulta, jelenleg egy új nyelvet keres, így nem is nagyon tud írni, amíg ezt meg nem találta, az első kötet nyelvét ugyanis túl egyszerűnek találja.
A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is meghívott A kivégzés című, magyar–román koprodukcióban készült kisjátékfilmmel kapcsolatban Szőcs Petra elmondta: a román újhullám filmjei nagyon inspirálóan hatottak rá.
A történet közvetlenül a rendszerváltás után, 1990. januárjában játszódik. Két testvér a barátjukkal folyamatosan újrajátssza a Ceauşescu-házaspár televízióban látott tárgyalását és kivégzését, miközben a testvérpár szüleiről is kiderül, hogy viszonyuk egyre rosszabb. Bár a Cannes-i Aranypálmát nem A kivégzés nyerte, a Szarajevói Filmfesztiválon megkapta a zsűri különdíját.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!