
2012. szeptember 25., 08:522012. szeptember 25., 08:52
Az előadás rendezője Szabó Emese, karmestere pedig Jankó Zsolt. Canio szerepét a népszerű Marius Vlad Budoiu, a kolozsvári Román Nemzeti Opera énekművésze alakítja. Leoncavallo az elkeseredett férjet, a hűtlen asszonyt, az árulkodó művésztársat és az elutasított szeretőt már-már félelmetesen valóságossá formálja.
A bohóc Canio az egyik legegzaltáltabb olasz tenorszerep, amely az énekestől azonos arányban követel állóképességet, ügyességet és erős egyéniséget. A csábító Nedda (Kele Brigitta), a visszataszító Tonio (Sándor Árpád), a mélységesen ellenszenves Silvio (Balla Sándor), az agyafúrt Peppe (Bardon Tony) biztosítják a cselekmény állandó izzását. Leoncavallo műve a verizmus megdicsőülése: ennyire intenzív érzéseket ritkán sikerült ilyen rövid időbe sűríteni.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.