Hirdetés

Újévi menü az erdélyi színházakban

FRISSÍTVE – Erdély- és Partium-szerte vígjátékokkal, szórakoztató szilveszteri előadásokkal várják a nagyérdeműt a színházak az óév utolsó és az újesztendő első napjaiban.

MTI

2013. december 27., 16:392013. december 27., 16:39

2013. december 29., 18:082013. december 29., 18:08

A musical- és operettirodalom legismertebb darabjai

A korábbi évek nagy sikerű szilveszteri előadásainak sorát folytatja a Kolozsvári Broadway december 31-én 18 órától a kincses városbeli magyar operában. Már a címből is kiderül, hogy idén New York világhírű musicaljeinek ragyogását varázsolják az opera színpadára, ám nem feledkezünk el arról sem, hogy Kolozsváron legalább annyian lelkesednek a nemrég hungarikummá nyilvánított operettért, mind a musicalekért. Így hát a musical- és operettirodalom legismertebb műveinek részleteivel, valamint Fodor Réka és Herman Ferencz vendégművész kabaréjeleneteivel búcsúzik az opera az óévtől Gombár Annamária rendezésében.

A 2013-as év utolsó előadását Kulcsár Szabolcs vezényli, a színpadon pedig fellép Balázs Barbara, Barabás Zsuzsa, Egyed Apollónia, Farkas Lóránd, Fülöp Tímea, Gergely Elek, Hary Judit, Jordán Éva, Kerekes Mária, Laczkó V. Róbert, Marosán Csaba, Rétyi Zsombor, Rigmányi István, Sándor Csaba, Szabó Levente, Székely Zsejke és Veress Orsolya.

A színészek, énekesek, táncosok, kórus, és zenekar közreműködésével előadott produkció egyik kuriózuma, hogy a jelmezeket Ledenyák Andrea divattervező álmodta színpadra. Bordás Attila és Rusu P. Gabriella koreográfiája, Tóth Márton színpadképe dinamikussá, élvezetessé és látványossá teszi pedig a Kolozsvári Broadway-t. A szórakoztató szilveszteri műsor nemcsak december 31-én, hanem az újév január 5-én és 18-án is műsoron marad. Mindhárom előadásra 18 órától kerül sor.

Szilveszter előestéjén, december 30-án este 7 órától Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával búcsúztatatja az óévet a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az előadás rendezője Hatházi András. A 2014-es évben először január 5-én, vasárnap este 7 órától várja közönségét a színház: a stúdióteremben Henrik Ibsen Hedda Gabler című darabja látható Andrei Şerban rendezésében.

Kaviár és lencse Váradon

Az olasz szerzőpáros, Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című vígjátékát mutatja be a Szigligeti Társulat december 31-én, kedden 21 órától a nagyváradi színházban. Az előadást Lendvai Zoltán rendezte, Horváth Károly írt hozzá zenét, így teljesen egyedi produkció jött létre, hiszen – bár sok helyen bemutatták már a darabot – ezzel a zenével, ezekkel a dalszövegekkel a nagyváradi közönség láthatja először.

A fergeteges vígjáték Leonida úrról és családjáról szól, aki abból él, méghozzá jól, hogy lakodalmakon és ünnepségeken degeszre tölti élelemmel különleges „rekeszes” kabátját, és előkelő ismerőseivel „szeretetligát” alapít, hogy ne csak jókat egyenek, hanem némi pénzhez is jussanak. A nagystílű rabló nemcsak a Papagatto család, de a nézők ítéletét is kiérdemli –  és méltán. Ám ettől a komolyabb hangú epizódtól eltekintve, a Kaviár és lencse mindenek előtt komédia a szó legjobb értelmében, nevettet és szórakoztat. Akinek nincs lehetősége arra, hogy részt vegyen a szilveszteri premieren, január 2-án, csütörtökön 19 órától tekintheti meg legközelebb az előadást.

A székelyek nagy megetetése

A székelyek nagy megetetése címmel készített szilveszteri kabarét a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc társulat, amelyet a Rádió GaGa szervezésében január 5-én, vasárnap és 6-án, hétfőn 19 órától mutatnak be a Kultúrpalota nagytermében. A szöveget Molnár Tibor és Nagy István írta, az előadásban Nagy István, Kárp György, Henn János, Biluska Annamária, Somody Hajnal, Fodor Piroska lép fel.

Szintén Vásárhelyen a Hahota Színtársulat január 2-án, 3-án, 4-én és 5-én este 7 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében újra színre viszi „A pénz beszél...” című nagysikerű szilveszteri kabaréját. Az előadásban Puskás Győző, Székely M. Éva, Kelemen Barna, Cseke Péter, Szőlősi P. Szilárd, Gönczi Katalin és Bordos Nagy Csilla lép fel. Jegyek elővételben a Kultúrpalota, illetve a Maros Művészegyüttes jegypénztárainál kaphatók. Interneten keresztül a www.hahota.ro oldalon lehet helyet foglalni.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hogyne, drágám! című, „első erdélyi zenés tragikomédiát” adja elő. A nagy sikerű Bánya-trilógia szerzőjének, Székely Csabának a művét először játsszák színpadon. A tragikomédiát Sebestyén Aba rendezte.

Fekete Péter – rózsaszín látszatvalóság

A Somogyi–Zágon–Eisemann-szerzőhármas Fekete Péter című fergeteges humorú operettjét mutatja be december 30-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

„Akkor szerettem meg az operettet, amikor alkalmam volt megtekinteni egy nagyon szép gyűjteményt első világháborús képeslapokból. Amikor ilyesmiket nézeget az ember, akaratlanul is átértékelődik benne az operett fogalma. Egyszerűen, gyönyörűen megfogalmazott képi üzenetek: például ül a katona a rózsával körbefuttatott lugas alatt, galambok turbékolnak körülötte, és bíztató sorokat ír haza a kedvesének, akit talán soha többé nem ölelhet át. Hihetetlen kontraszt van a kicifrázott, rózsaszín látszatvalóság és a mögötte lévő, mélyen tragikus tartalom között. Nagyon hasonló az operett világa is, hiszen olyan élethelyzetben, olyan történelmi korszakban születtek ezek a kedves kis történetek is, amelyekben a mindennapi élet valóságos küzdelem volt” – fogalmazott a produkció kapcsán Bessenyei István társulatigazgató, az előadás rendezője.

A produkcióra korlátozott számban még kaphatók jegyek a színház jegypénztárában. A társulat a Fekete Pétert december 30-án, illetve 31-én, 18 órai kezdettel játssza bérletszünetben, a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában. A bemutatóra 30 lejes, a szilveszter esti előadásra pedig 50 lejes egységáron válthatnak jegyet az érdeklődők. A színház ez alkalomból csoportos kedvezményt is hirdet: 12 megvásárolt jegy után egyet ingyen kínálnak az érdeklődő csoportoknak.

A Fekete Péter című előadásban Bodea Tibor, Kányádi Szilárd, Kovács Nikolett, Laczkó Tekla, István István, Gaál Gyula, Péter Attila Zsolt, László Zita, Varga Sándor, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Kovács Éva, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Czintos József, Tóth-Páll Miklós és Zákány Mihály lép fel. Az előadásokra jegyet vásárolni a színház jegypénztárában lehet, naponta 10.00-13.00 és 16.30-18.30 óra között, valamint interneten a www.biletmaster.ro oldalon.

A csíkszeredai Csíki Játékszín Ábrahám Pál Viktória című operettjével búcsúztatja már ma este az óévet, az előadást Somogyi Szilárd rendezte. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A dzsungel könyve című előadással várja nézőit, a népszerű művet Szilágyi Regina állította színpadra.  A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát viszi színre Zakariás Zalán rendezésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés