
Vasárnap délután 6 órától az évad ötödik bemutatójára várja közönségét a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi teátrum ezúttal igazi családi programot kínál, a kicsiket és szüleiket egyaránt várják az Incanto című mesejátékra, amelyet Csiki Zsolt rendezett, szövegét pedig Moşu Norbert László írta.
2016. február 20., 16:432016. február 20., 16:43
„Belzebub, a laborvarázsló és nagynénje, Vampiria határidőt kapnak, hogy szilveszter éjfélig idézzék elő a természet pusztulását. Szerencsére az Állatok Nagytanácsa közbelép, kémeket küld a gonosz varázslókhoz. Maurizio, a lusta macska és Krákel Karolina, a körmönfont varjú terve, hogy megakadályozzák a világot megsemmisítő varázsital elkészítését. Persze mindkét félnek akad segítsége és véletlenek egész sorozata is befolyásolja a történéseket. Az egyik legnagyobb ellenség pedig az idő. De vajon, ha a világ megmentése a tét, lopható az idő? Többek között erre a kérdésre is választ kapunk abban a pillanatban, amikor majd a jó győzedelmeskedik a gonosz fölött” – olvasható a produkció ajánlójában.
A darab szerzője, Moşu Norbert László színészként 2011-től tagja a Figura társulatának, az Incanto a második bemutatásra kerülő mesedarabja. Az iduri szörny, mely 2013-ban a József Attila Kör (JAK) által meghirdetett pályázaton nyert, megjelent az Add ide a drámád! (AID) című kiadványban, valamint Barabás Árpád rendezésében volt megtekinthető a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban.
Az előadás a bemutatót követően gyerekbérletben kerül műsorra: február 23-án, kedden (10 órától Csipike bérlet, 12 órától Tutyi Mutyi Móka bérlet), február 24-én, szerdán (10 órától Kukucsi bérlet, 12 órától Orros, a törpe bérlet) és február 25-én, csütörtökön (12 órától Fogarassy bérlet). Jegyek ára 6 lej.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!