
Fotó: A szerző felvétele
2011. január 17., 08:572011. január 17., 08:57
A december közepén alakult kulturális egyesület estjén a városban működő több kórus lépett fel, szavalatokat és trombitaszólókat hallhatott, valamint néptáncelőadásokat láthatott a közönség. Az ingyenes gálát a Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorkórusának és a református gimnázium gyermekkórusának előadása nyitotta meg, az egybegyűlteket pedig Bertók Béla zenetanár, az egyesület elnöke köszöntötte. A hegedűt és klasszikus gitárt oktató zenetanár elmondta, azért alapította az egyesületet, mert úgy gondolta, annak hiánypótló tevékenysége hagyományokat támogat, őriz és ad tovább, jelenleg ugyanis ez az egyetlen hasonló profilú intézmény a megyében.
„Rendkívül fontos szerepet tölt be egy ilyen hagyományőrző egyesület, ugyanis ez a szervezet összefogja a megyében működő sokféle kulturális tevékenységet” – jelezte méltató hozzászólásában Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. Az egyesületnek saját zenekara is van, amely alig egy hónapja működik. A Bartók Béla Népi Zenekar szombat este szatmári verbunkossal szórakoztatta a közönséget. A gálaestet Rózsa Molnár Henrietta szavalata színesítette, valamint zongorán és hegedűn elhangzott az Este a székelyeknél című Bartók-darab.
A rendezvényen fellépett még a szatmárnémeti római katolikus székesegyház énekkara, a helyi Kölcsey Ferenc Főgimnázium kórusa, illetve a domahidi néptánccsoport tagjai üveges tánccal és szatmári verbunkossal szórakoztatták a nagyszámú nézőközönséget. A rendezvényen elhangzott, a Bartók Béla Egyesületnek bárki tagja lehet életkortól függetlenül, és az intézmény hamarosan különböző tanfolyamokat, köröket is indítani fog. Az egyesület vezetői olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik szívesen megismernék a magyar népdalokat, megtanulnák a néptáncot és részt vennének az egyesületi munkában, vagy fellépnének az általuk szervezett előadásokon.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.