
Fotó: Gozner Gertrud
A jelenlévők arra számítanak, hogy a hazai könyvpiacon nem vagy csak nehezen megtalálható könyveket sorakoztasson polcain a bolt. A tervek szerint az üzlet több száz kiadványt készül forgalmazni, részben az egyházi Új Ember Könyvkiadó, részben más kiadók termékeit.
A megjelenteket és a jövendő vásárlókat Kovács Sándor kolozsvári főesperes és Papp Tamás, az Új Ember Kiadó igazgató-főszerkesztője köszöntötte, a kolozsvári Fő tér legújabb könyboltját pedig Jakubinyi György gyulafehérvári érsek áldotta meg.
A Szent Mihály plébánia udvaráról nyíló, kis alapterületű Új Ember könyvüzlet arra is talált módot, hogy fennakadás nélkül szolgálhassa ki vevőit. Az avatóünnepségen bemutatott, www.ujember.ro honlapcímen elérhető virtuális könyvesbolt kínálatában interneten keresztül rendelhetőek meg a kívánt könyvek, amelyeket szeptemberben ingyen szállítanak házhoz. A honlapon sorolt kategóriák szerint – postai utánvétellel vagy gyorsfutárszolgálattal – hitélettel, irodalommal, művészetekkel, pszichológiával, teológiával és természettudományokkal foglalkozó kötetek rendelhetők meg, külön kategóriát képeznek a gyerekeknek ajánlott olvasmányok.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.