2012. január 17., 09:392012. január 17., 09:39
Antal Árpád polgármester elmondta, a Tamási Áron Színház szakértőinek becslése szerint 1,5 millió lejre lenne szükség, hogy az optimális felszerelést megvásárolják. A fenntartó önkormányzat nem tud egyszerre ekkora összeget erre a célra elkülöníteni, így idén hatszázezer lejt, jövőben pedig kilencszázezer lejt szánnak erre. A polgármester hangsúlyozta, azért hívták össze a rendkívüli tanácsülést, hogy a színház minél hamarabb hirdethesse meg a közbeszerzést.
Abba bíznak, hogy a márciusban sorra kerülő Reflex nemzetközi színházi fesztiválig meg tudják vásárolni a szükséges berendezést, hogy a biennálén már birtokba vehessék a színészek az új előadótermet. Ferencz Csaba tanácstag az ülésen javasolta, hogy amíg zajlanak a munkálatok, találjanak nevet az új stúdióteremnek. A polgármester elmondta, erről már egyeztettek, de amíg nem fejezik be az építkezést, nem lehet nevet adni.
A javaslatot támogatja, és felhívja a figyelmet, hogy az új stúdióteremben a tervek szerint a színház és a Háromszék Táncegyüttes is helyet kap, ezért a nevet mindkét intézmény magáénak kell érezze, mondta Antal Árpád. Négy évvel ezelőtt a Tamási Áron Színház belső udvarán lebontottak két műhelyépületet és a kormánytól kapott egymillió lejből megkezdték az új előadóterem építését. A munkálatokra eddig mintegy négymillió lejt költöttek, az összeg felét a kormánytól kapta a város.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.