Hirdetés

Új elnök a MÚRE élén

Rácz Éva személyében új elnököt választott Gyergyószárhegyen a hét végén összeült Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tisztújító közgyűlése.

Szucher Ervin

2013. szeptember 15., 18:442013. szeptember 15., 18:44

A Kolozsvári Rádió 39 éves munkatársa a szervezet addigi elnökét, az újabb mandátumért versenybe szálló Karácsonyi Zsigmondot győzte le hét szavazattal. A Marosvásárhelyen megjelenő Népújság főszerkesztője húsz éven keresztül foglalt el különböző tisztségeket az újságíró-szervezetben. Legutóbbi mandátumaiban ügyvezető elnökként, majd 2010-től mostanig elnökként dolgozott. Utódja, még megválasztása előtt kifejtette, hogy a tisztség esetleges elnyerése rendkívüli megtiszteltetést, ugyanakkor kihívást jelentene számára. Rácz – aki az egyesület első női elnöke – legfőbb célja hitelesen képviselni a hazai magyar újságírói társadalmat.

Szakmai díjakat adtak át
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének közgyűlése után a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében idén is átadták a nívódíjakat. Az írott sajtóban Ujj János (aradi nyugalmazott újságíró), az audióvizuális médiában Kacsó Edit (TVR, bukaresti magyaradás) részesült elismerésben. A Hargita megyei önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ különdíját Bajna György (Gyergyószentmiklós), az Oltyán László-emlékplakettet Bodolai Gyöngyi (Marosvásárhely) vehette át.

A szakmai szervezet vezetője tizenhét évvel ezelőtt került a pályára, mint a szatmárnémeti Samtelrádió és televízió munkatársa. A MÚRE új elnöke az utóbbi tíz évből közel nyolcat töltött különböző megyei- illetve kormányhivatalokban. RMDSZ színekben Szatmár megye önkormányzati képviselője volt, majd dolgozott a kormány főtitkárságán, vezetett szenátori irodát és tanácsos volt az egészségügyi tárcánál Cseke Attila minisztersége alatt. Miután 2012-ben Nagyváradon polgármester-választási kampányt is vezetett, Rácz Éva visszatért a sajtóba. Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha ismét politikai felkérést kapna, a MÚRE új elnöke leszögezte, hogy élete következő tíz évét Kolozsváron és lehetőleg a sajtóban szeretné eltölteni. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az eddigi politikai kötődései ellenére mind szervezeti elnökként, mind rádiós újságíróként tárgyilagosan fog valamennyi erdélyi magyar politikai párthoz illetve sajtótermékhez viszonyulni.

Írott sajtóért felelős alelnöknek Vajda Györgyöt (Népújság), audiovizális alelnöknek Kacsó Sándort (TVR, bukaresti magyaradás) választották. A becsületbíróság elnöke a továbbiakban is Mózes Edith (Népújság) maradt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés