Hirdetés

Új bemutatóra készül a Háromszék Táncegyüttes

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

A híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató trilógia harmadik részeként mutatja be csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című produkciót Könczei Árpád rendezésében.

2013. október 14., 19:362013. október 14., 19:36

2013. október 14., 19:362013. október 14., 19:36

Könczei Árpád rendezésében viszi színre az évad első bemutatóját, A banda című produkciót a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. A csütörtökön 19 órától az új stúdióban műsorra tűzött darabot a híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató trilógia harmadik részeként tekintheti meg a közönség. A bandában a magyarpalatkai muzsikusok kerülnek középpontba, a Heveder zenekar kiemelt szereplésével egy mezőségi lakodalom elevenedik meg a színpadon.

„Az előadás úgynevezett főszereplője a Heveder zenekar, de fontos szerep jut a tánckarnak is, hiszen ez egy sokszereplős előadás” – mondta a produkció rendező-koreográfusa, Könczei Árpád a bemutatót beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón. Az alkotó szerint céljuk a palatkai banda megidézése mellett és a mulatni szerető mezőségi emberek életének bemutatása volt. Könczei Árpád elmondta, a darab egy lakodalmat mutat be, abból is a zenészekre fókuszál, rávilágítva arra, hogy a zenészek sosem pihentek, folyamatosan húzták a talpalávalót és „kiszolgálták” a közösséget. Ezt a rendező a darabban rengeteg mozgással, gyaloglással érzékelteti, mivel szerinte sokat követelnek a zenészektől a lakodalmasok. Az előadás tulajdonképpen három vonalon fut: megmutatja a bandát és a repertoárjukat, bemutatja a lakodalmat, úgy, hogy a vőlegény és a menyasszony nem is tűnnek fel, és végül a részegedést is megjelenítik, hitelesen bemutatva az ital által okozott agressziót – mondta Könczei Árpád.

“Ebben a darabban nagyon sokat fognak inni. A próbán bent volt Furik Rita is, aki úgy látta, hogy nagyon agresszív a darab, de nekem ez volt a szándékom, sőt helyenként úgy érzem még mindig nem elég agresszív, mert ahhoz, hogy a nézőt ez mellbe vágja, a szereplőknek hitelesen kell eljátszaniuk a lerészegedett násznépet”– mondta a rendező.

A banda a Száz évig című sikeres előadás folytatása. „Az éjszaka során folyamatosan sietni kell, a lakodalomban az ital hatására elszabadulnak az indulatok, a násznép pedig követelőző és agresszív lesz. A zenészek a lakodalom és nászéjszaka végigmuzsikálása után, saját örömükre is zenélnek, végül a cigarettájukat is elszívhatják, melyre az éjszaka során nem volt lehetőségük” – áll a produkció ismertetőjében. A bemutatót követő előadás pénteken, 19 órakor lesz, jegyek elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában kaphatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés