2011. március 28., 09:262011. március 28., 09:26
A székelyudvarhelyi G. Caféban a folyóirat szerkesztői saját alkotásaikból olvastak fel az érdeklődőknek. A Kossuth-díjas Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, majd a csapat legfiatalabb tagja, Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes egy rövid, kissé sikamlós prózai alkotással emelte a hangulatot, nagy sikert aratva a közönség körében. Humorban bővelkedő volt Vida Gábor harcias márciusi szövege is, amely után Láng Zsolt a Kié Erdély? kérdésre A kondér című frappáns írásában fejtegette a választ, Kovács András Ferenc a Fattyúdalok című kötetből olvasott fel két verset, majd Demény Péter egyik versét is felolvasta, aki betegség miatt hiányzott a körút utolsó állomásáról. A felolvasóest végén az érdeklődők a Látó idei lapszámait is megvásárolhatták, a művészek pedig aláírásokat osztogattak. Terveik szerint áprilisban a budapesti és a marosvásárhelyi olvasóikkal találkoznak, májusban Csíkszeredába, júniusban pedig Bassóba látogatnak el.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!