Hirdetés

Turnéra viszi a Háromszék Táncegyüttes jubileumi gálaműsorát

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes jubileumi gálaműsorára, majd az együttes által szervezett Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóján tartott előadásokra közel kétezer néző volt kíváncsi, de a rendezvénysorozat keretében tartott koncerteken, fotó- és plakátkiállításon, könyvbemutatón és táncházakban ennél sokkal többen fordultak meg.

Bíró Blanka

2010. szeptember 28., 09:032010. szeptember 28., 09:03

A húszéves születésnapját ünneplő Háromszék Táncegyüttes Táncbeszéd című gálaműsorán a társulat egykori és jelenlegi táncosai álltak színpadra a három meghatározó koreográfus, Könczei Árpád, Orza Călin és Ivácson László irányításával, a produkciót pedig az M Studio mozgásszínházi műhely és vezetője, Uray Péter által színre vitt Adagio Cantabile című előadás egészítette ki.

Az együttes két évtized több produkciójából válogatott részleteket, többek között az Apám tánca, az Ördögváltozás, a Táncra ítélem magam, a Csávási ballada című előadásokból. Könczei Árpád, az együttes első koreográfusa, aki több mint másfél évtizede Budapesten alkot, a gálaműsoron megfogalmazta, a magyar népzene és néptánc nem megy ki divatból, de művelése alapos tudást igényel, sokat kell dolgozni érte. „Új utak keresésére van szükség, a táncszínház éppen ennek az egyik módja” – fogalmazta meg.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a gálaműsoron bejelentette: jövőre befejezik a stúdióterem építését, így saját székhelyet kap a húsz esztendeje albérletben működő társulat. A sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzat a húszéves munkáért, a néptánc- és mozgásműhelyként btöltött fontos szerepéért a táncegyüttes egykori és jelenlegi tagjainak oklevelet és emlékplakettet ajándékozott. A születésnapi rendezvények az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozójával folytatódtak, amely vasárnap este újabb, ezúttal közös gálaműsorral ért véget.

A Stoller Antal koreográfus, táncfolklorista által elnökölt zsűri Jánó Tibort és Kásler Magdát énekesteljesítményéért, Katona Gábort a Szőrös pisztráng című előadás látványvilágáért, Füzesi Albertet együttesvezetői és táncosi teljesítményéért, a Háromszék Táncegyüttest a Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért, a Maros Művészegyüttest a Szem látta, szív szerette című táncjátékért és a hagyományos tánckultúra őrzéséért díjazta. A Háromszék Táncegyüttes októberben erdélyi fellépéssorozat keretében mutatja be a Táncbeszéd című gálaműsort, az előadások előtt Fekete Réka az együttesről írt ugyancsak Táncbeszéd című könyve is megvásárolható.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés