
Fotó: Bíró Blanka
2011. március 09., 09:192011. március 09., 09:19
Az Osonó fiatal művészei a Részletek a bolyongás meséiből című produkciót mutatják be, amely egy féléves „kísérlet” eredményeként készült. Az előadás Fazakas Misi társulatvezető ötlete alapján a csapat improvizációiból született. Az előadást először 2007. február 10-én mutatták be, 2010 decemberében pedig már 333. alkalommal játszották.
A színházműhely 8 országos és nemzetközi díj nyertese, számos hazai nagyvárosban játszott már, több magyarországi színjátszó fesztivál közönsége is láthatta a produkciót, 2010-ben ez az előadás képviselte Kelet-Európát a bangkoki Pathumthani Színházi Találkozón, így ez az első romániai színházi előadás, amely Thaiföldön vendégszerepelt.
„A vizsgálat tárgya a színházi szertartás és a jelen idő kapcsolata, a láthatatlan láthatóvá tétele volt. Képek és hangulatok, álmok, mozaikok. Önmagunkat mutatjuk meg a színházi szertartáson keresztül. Az előadás egy olyan látványvilág megteremtése, amelyben vágyaink, álmaink, félelmeink és szorongásaink jelennek meg. A történetiséget teljesen megszüntetve részleteket, víziókat mutat meg a bennünk megszülető, sokszor még önmagunk elől is elrejtett érzésvilágról. Ezekből áll össze a »mese« – vallja az előadás kapcsán Fazakas Misi rendező. – Bolyongunk az életben. Bolyongunk önmagunkban. Miközben nem marad más, mint egy korty bort meginni közösen a nézővel és együtt keresni a befelé figyelés, a megtisztulás lehetőségeit”.
Az előadás a szentgyörgyi Plugor Sándor művészeti iskola teatrológia szakos diákjainak és a Mikes Kelemen Gimnázium Osonó diákszínjátszó csoportjának együttműködéseképp jött létre. Az előadásnak nincsen saját szövegkönyve, de mivel improvizációs gyakorlatok sorozata, előfordulnak benne különböző párbeszédek, így a romániai helyszíneken két alkalommal játsszák majd, magyar és román nyelven. Az előadás egyébként a rendező vizsgamunkája is egyben, aki a marosvásárhelyi színművészeti egyetem magiszteri szakán tanult kortárs drámarendezést.
A szatmárnémeti fellépés után a csapat Magyarországon folytatja a turnét, fellépnek Tokajon, Miskolcon, Jászberényben, Tatabányán, Budapesten, Békéscsabán, Törökszentmiklóson, majd április 1-én Szentesen fejezik be a körutat.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.