Hirdetés

Tündértörténet falun

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Néha láncfűrész zaja miatt kellett leállítani a munkát, de a kolozsvári Video Pontes Stúdió befejezte a Rózsa és Ibolya című mesefilm forgatását. Arany János meséjét falusi környezetbe helyezték, a tündérvilág megjelenítésére kalotaszegi helyszínt kerestek.

Gazda Árpád

2010. július 13., 10:222010. július 13., 10:22

„Próbáljátok egy kicsit élénkebben” – hallatszik Marius Tabacu rendező utasítása a tordaszentlászlói tájház udvarán, és a három rajkónak öltözött fiatal színész újra kirohan a ház tornácára. Az alig pár másodperces jelenet immár sokadszor kerül filmszalagra, de mindig akad valami javítanivaló. Előfordul, hogy túlságosan kinyílik az ajtó, és a szobát belülről megvilágító reflektor is láthatóvá válik, máskor a feldobott pénz gurul nemkívánatos irányba, vagy egy pillanatra a hosszú rúdon tartott mikrofon is belóg a képbe. Noha tudja az ember, hogy egy-egy játékfilm másként fest az elkészítőinek, mint a nézőknek, mégis meglepődik a forgatás láttán. Elsősorban azon, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni a filmezés során. Hogy a forgatókönyv íróinak milyen pontosan kell tudniuk, hogy mit akarnak. Mint kiderül, a hirtelen jött ötleteknek, az improvizációnak alig jut tér. „Előfordul, hogy amikor már mindent beállítunk, és éppen filmezni kellene, megszólal egy láncfűrész vagy egy fűnyíró – meséli Marius Tabacu. – Egyik éjszakán kutyaugatásra kellett filmezni. Muszáj volt bevállalnunk.” A forgatás helyszínéül választott Tordaszentlászlón ugyanis nem adottak a hollywoodi stúdiófeltételek. A helyiek hozzáállására mégsem lehet panasz. „Úgy látszik, a falunak is fontos, hogy itt készül ez a film, és amiben csak lehet, segítségünkre vannak – teszi hozzá Maksay Ágnes, a rendező munkatársa. – Bebocsátást kaptunk a tájházba, a templomkertbe, a parókiára. Ha lakodalmi menetet kellett filmezni, a kórus, a tánccsoport, a színjátszó csoport tagjai népviseletbe öltöztek. Ha tábortűzre van szükségünk, ha muskátli kell az ablakba, a helyi panzió tulajdonosára számíthatunk.”

A Kalotaszeg délkeleti peremvidékén fekvő faluban Arany János Rózsa és Ibolya című meséjének a Balla Zsófia átírta változatából forgattak két héten át játékfilmet. A kolozsvári Video Pontes Stúdió a magyarországi Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán nyert támogatást az ötvenperces televíziós mesefilm elkészítésére. A történet klasszikus mese. Rózsának, a magyar király fiának különös próbákat kell kiállnia, hogy elnyerje a tündérlány, Ibolya kezét. A vasorrú bába, Ibolya gonosz mostohája azonban mindent megtesz a frigy meghiúsítása érdekében.

„Van egy utalás a szövegben arra, hogy Ibolya apja, az öreg király és Rózsa apja, a magyar király, jó barátok voltak, mert együtt őrizték annak idején a disznót, így hát falusi környezetbe helyeztük a történetet. Parasztkirályt csináltunk az öreg királyból” – magyarázza Marius Tabacu. Ha pedig Erdélyben forgatták a filmet, hát kalotaszegi népviseletbe öltöztették a hősöket, megítélésük szerint ugyanis ezzel lehetett a leginkább tündérországi hangulatot kelteni. Azzal is megpróbálták játékossá tenni a produkciót, hogy valamennyi szereplőt bábbal is megjelenítették. Így hát a történet bizonyos jeleneteit bábokkal játszatják el. Olyan jelenet is van azonban, amelyben a bábok és az ezeket mozgató színészek egyaránt láthatók lesznek a képen. A játékosságot szolgálja például, hogy Rózsa a rajkók vállán tartott rudakon lovagol be a színre. Az öreg király palotáját egy csűrben rendezték be, ennek egyik felén a trónus jelzi a király birodalmát, a királynévá lett vasorrú bába térfelén pedig az üst a munkaeszköz. „Igyekeztünk olyan elemeket behozni, amelyeken a felnőtt nézők is elmosolyodhatnak – teszi hozzá a rendező. – A boszorkánykonyhán például a mérgeket tartó üvegekre ráírtuk, hogy: A méreg káros az egészségre!, A méreg halált okozhat!”

A szereplők egyébként a kolozsvári színház, bábszínház tagjai vagy kolozsvári színésznövendékek. Ibolyát Pethő Anikó, Rózsát Galló Ernő, az öreg királyt Vincze László, a vasorrú bábát pedig Kántor Melinda alakítja. A rendező szerint a csapat tagjainak a játékára sem lehet panasz. A stáb a múlt héten fejezte be a tordaszentlászlói forgatást, a vágást és az utómunkákat kell most úgy beosztani, hogy szeptember végére be lehessen mutatni a produkciót.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
Hirdetés
Hirdetés