
Fotó: A szerző felvétele
2012. április 02., 08:402012. április 02., 08:40
Egyikük, Andrea Londonban, Rebekka pedig itthon gyűjtögette a tárlat anyagát több mint egy éven keresztül, így a megtekinthető tárgyak és fényképek, az azokból készült kollázsok, illetve a mobiltelefonnal itt-ott felvett hanganyagok két párhuzamos, vizuális napló benyomását keltik. Elmondásuk szerint eleinte nem is tudtak róla, hogy barátnőjük a világ másik pontján ugyanazt teszi, mint ők: életük minden pillanatát dokumentálták, olyan tárgyakat is őrizgetve, amelyeket mások automatikusan eldobtak volna, így válhatott végül kiállítási tárggyá egy bevásárlási számla, egy vonatjegy vagy épp egy kávézóban kapott cukrostasak.
A két vizuális napló végül akkor érett közös tárlattá, amikor a két fiatal művésznő egy kávézóasztalnál rádöbbent: párhuzamosan vezették „memoárjukat”. A kávézóasztal lett így a tárlaton az egyetlen olyan tárgy, ami a két térfelet összeköti, épp a válaszvonalon. A kiállítás installációvá vedlik át, amint a teremben a kávézó több asztalt is elhelyez majd, így a vendégek a naplók által kirajzolt párhuzamos terekben fogyaszthatják el italukat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.