2010. július 01., 10:032010. július 01., 10:03
Hazák vesztek el a címe annak az előadásnak, amelyet Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke tart, utána dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke ad elő Kilencven esztendővel Trianon után címmel. Székelyhidi Ágoston író, politikus, az Erdélyi Szövetség örökös elnöke A szakrális szemlélet címmel tart előadást, majd a 20 órakor kezdődő vacsora előtt Péterfy Lajos és Gáll Annamária színművészek Üzenet Erdélyből című műsorára kerül sor. Pénteken Bertha Zoltán irodalomtörténész tart előadást, majd Hodossy Gyula Lélek szövi vásznát című kötetét mutatják be. Benő Attila a bibliafordítás kérdéseiről, majd dr. Ködöböcz Gábor, a magyarországi Agria irodalmi folyóirat főszerkesztője Nagy Gáspár költészetének szakrális vonulatáról beszél. Bemutatják a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Opus című folyóiratát, majd Kolczonay Katalin irodalomtörténész tart előadást Magyar háromság címmel. Délután Meleg Vilmos színművész és Szőcs Lőrinc prímás szórakoztatja a vendégeket. Szombaton L. Simon László költő, a magyar kultúra kilátásairól beszél, 10.30-kor pedig Demeter Szilárd Lüdércnyomás című kötetének bemutatója következik. Tizenegykor Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke Egyházi művészet és szakralitás címmel tart előadást, majd L. Simon László A római szekér című könyvét mutatják be a hallgatóságnak. Az írótábor a 12.15-kor kezdődő díjkiosztás után fogadással zárul.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.