
2010. december 13., 09:222010. december 13., 09:22
Kasza László, akit a hazai közönség elsősorban a Szabad Európa Rádió egyik legjellegzetesebb hangjaként ismerhet, új könyvét is elhozta Nagyváradra: a Mókusok az angolkertben – ügynökök a Szabad Európa Rádiónál című könyv nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a diktatúrának a hatvanas-hetvenes évek Kelet-Európájának leghitelesebb információforrása elleni harcát bemutassa.
Kasza László arról is beszélt a közönségnek, milyen kevés valódi visszajelzés érkezett a szerkesztőségbe a rádióhallgatóktól – igazából nem is tudhatták, mekkora jelentősége van a munkájuknak az itthoniak számára. Kasza, aki egyebek közt a Holnap hullámhosszán, a Gondolatforgató és a Kommentár nélkül című műsorok szerkesztője volt, azt mondja, először 1987-ben szembesült a ténynyel, amikor hosszú idő után hazalátogatott Magyarországra, később Erdélybe.
Márton László, akit elsősorban Artur Koestler életrajzírójaként ismerhetünk, és aki szintén a Szabad Európa munkatársa volt, azt mondta, szinte hihetetlen, hogy mekkora összegeket költött a titkosszolgálat arra, hogy embereket szervezzen be a szerkesztőségből. A közönség azt is megtudhatta, igaz-e, hogy a rádiót a CIA pénzelte – igaz, de csak addig, amíg 1970-ben ezt a szerepet át nem vette az amerikai Kongresszus.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.