Hirdetés

Történelmi vetélkedő Adyról Nagyváradon

Ady Endre-emlékversenyt tartanak ma, a költő születésének 134. évfordulóján Nagyváradon, hétvégén pedig az Ady-emlékmúzeumban kerül sor műsoros, nosztalgikus beszélgetésre Ady szerelmeiről.

Nagy Orsolya

2011. november 22., 09:002011. november 22., 09:00

Az Egy kis séta című történelmi vetélkedőre a város mind a tíz, magyar tannyelvű oktatásnak is otthont adó iskolájából jelentkeztek 5–8. osztályosokból álló csoportok – mondta el Kecse Gabriella szervező, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatóhelyettese. A verseny hat órán át tart, de Tunyogi Katalin tanítónő biztos benne, hogy nem fog fárasztóvá válni, mert a feladatok annyira változatosak és mozgalmasak, hogy a versenyzők biztosan nem unják meg őket.

A gyerekek a feladatok egy részét előre tudták – például egy verssel, illetve egy jelenettel is kellett készülniük a költő váradi éveivel kapcsolatban –, de olyan is lesz, amit csak helyben tudnak majd meg. A versenyszámok jó része terepen, Ady nagyváradi tartózkodásának jellegzetes helyszínein folyik majd. A verseny a városházán kezdődik délben, fél kettőkor pedig a színházépületben adhatják elő a csoportok a jelenetet, amivel készültek. A jeleneteket F. Bathó Ida, a Szigligeti Színház művésze zsűrizi majd. A tanítónő szerint ez lesz a verseny fénypontja, a gyerekek többsége ugyanis még soha nem léphetett az idén restaurált teátrum patinás színpadára. Három órakor a gyerekek részt vesznek Ady Endre szobrának megkoszorúzásán. A szavalatokat délután ötkor adhatják elő a diákok az Ady Endre Kulturális Központban, és itt bírálják el a gyerekek által készített turistacsalogató plakátokat is. Hatkor ugyanitt osztják ki a verseny díjait.

Pénteken, november 25-én este fél hétkor Ady egykori kedvenc váradi kávézójában, a ma Ady-emlékmúzeumként funkcionáló Müllerájban emlékeznek meg a költőről, elsősorban az őt leginkább Váradhoz kötő, Lédához fűződő nagy szerelemről. A beszélgetésen Tóth János, a múzeum igazgatója mellett Péter I. Zoltán történész is részt vesz, Kiss Csaba és Molnár Júlia színészek pedig verseket szavalnak majd.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés