Hirdetés

Törőcsik Mari: szerencsém volt filmben és színpadon egyaránt

Hatalmas színészek között nőttem föl, szerencsém volt filmen és színpadon egyaránt – vallja Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész. 

Hírösszefoglaló

2015. november 22., 17:152015. november 22., 17:15

2015. november 22., 18:492015. november 22., 18:49

A nemzet színésze, aki két készülő filmben is szerepel, a Nemzeti Színházban ősszel egy Ibsen-darabban lép színpadra, tavasszal pedig egy Brecht-bemutatóra készül, 80. születésnapja alkalmából adott interjút az MTI-nek.

Törőcsik Mari elmondta, hogy a közelmúltban fejezte be Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjének és Kamondi Zoltán Halj már meg! című szatirikus krimijének a forgatását. Elárulta, a legtöbb energiája a színpadon van. Jelenleg a Nemzeti Színházban a Brand című Zsótér Sándor-rendezésben játszik. Az évad második felében szintén Zsótér rendezésében Brecht Galilei élete című darabjában várja újabb feladat, az öreg Galilei szerepére kapott felkérést.

Törőcsik Mari pályája korábbi szakaszait felidézve szívesen emlékezett vissza arra, hogy mennyit milyen rengeteget játszott együtt Básti Lajossal. „Engem az Isten a tenyerén hordozott\" – fogalmazott Törőcsik Mari, hozzátéve, hogy ugyan nem voltak megfizetve, ezért rengeteg rossz filmben, darabban, rendezővel is kellett dolgoznia, de legalább 13-14 zsenivel is dolgozhatott együtt.

Felidézte, hogy sokáig eltanácsolták a színészi pályától és sokan még akkor sem ismerték el, amikor a Nemzeti Színház társulatának híres tagjai már azt mondták neki, ne törődjön semmivel, mert már jó a színpadon. Bár Törőcsik Mari azt mondja, hogy neki „a színpad a minden\", nem a film, számos emlékezetes alakítása a filmvászonhoz kötődik.

„Természetesen nagy öröm, ha megünneplik a 80. születésnapomat. Azt mondták, hogy lesz sok meglepetés” – mondta a művész, aki arra a kérdésre, hogy mit kíván a születésnapjára, úgy válaszolt: „szeretetet, amit meg is kapok, hál\' istennek”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés