
2013. március 20., 06:532013. március 20., 06:53
A prágai társulatot áprilisban várják Kolozsvárra Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájának előadásával, amelyet a Prágai Nemzeti Színház társulata két alkalommal mutat be a kolozsvári színház nagyszínpadán.
Georg Büchner Leonce és Léna című drámáját Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője vitte színre. A kolozsvári színház 2011 március 27-én, a színház világnapján a Pesti Színház színpadán is bemutatta, majd ugyanez év áprilisában a 13. Bogotai Színházi Fesztiválon három alkalommal játszották ezt az előadást. Ezt követően, 2011 júniusában a 2010/2011-es évad legjobb 15 előadását bemutató 11. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában is szerepelt két alkalommal. A Leonce és Léna című előadás Szarajevóban a MESS színházi fesztivál programjában is szerepelt 2011 októberében, majd innen utaztatták Bukarestbe az Országos Színházi Fesztiválra. Az egy helyben toporgás, a tehetetlenség kérdését játékos könnyedséggel bemutató előadást három UNITER-díjra (köztük a legjobb előadás díjára) jelölték, Viola Gábor el is nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Valerio szerepéért. Az előadás jelmezeiért a Magyar Színikritikusok Céhe díjára jelölték Carmencita Brojboiu jelmeztervezőt. A kolozsvári közönség ma 20 órától láthatja az előadást.
Öthetes európai turnén vesz részt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást április 17-éig hét országban mutatják be: Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban, Ausztriában és Szlovákiában. A produkciót 16 helyszínen összesen 17 alkalommal játsszák, illetve öt műhelyfoglalkozást vezetnek az osonós színészek, tájékoztatta a Krónikát Fazakas Misi. A társulatvezető szerint, tavaly nyáron a belgiumi CIFTA 2012. Nemzetközi Színházi Fesztiválon hívták meg az Osonót Olaszországba, így március 22-éig a Bologna melletti Reggio Emiliában a STAR Színházi Fesztivál díszmeghívottjaként mutatják be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót. A fesztivál után az olaszországi magyar közösség meghívásának eleget téve Piacenzában és Fiorenzuola d’Ardá-ban játszanak.
A színházi világnapot Lyonban ünnepeli az Osonó a helyi magyarok előtt bemutatkozva. Április 3-án Zürichben játszanak. Az Osonó tavaly Hamburgban vendégszerepelt, az ottani magyar szövetség elnöke szervezte meg, hogy az előadást idén a többi németországi magyar közösségnek is bemutassák, így a mostani turné programjában hat németországi város szerepel. Bécsben a Balassi Intézet–Collegium Hungaricum szervezésében lépnek fel, majd a pozsonyi egyetemisták számára tartanak előadást és közönségtalálkozót. A turnét a múlt hétvégén fellépés helyett önkéntes munkával kezdték, Várpalotán a zord időjárás miatt elmaradt az előadás, de a színészek aktívan részt vettek a hóvihar elől a művelődési házba menekített emberek ellátásában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.