Hirdetés

Többen járnak színházba Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Tizenhét vendégtársulat 400 tagját és további mintegy száz színházi szakembert várnak nyolc napra Nagyváradra, az Interetnikai Színházi Fesztiválra – mondta el tegnap sajtótájékoztatón Szabó K. István, a házigazda Szigligeti Társulat művészeti igazgatója, illetve Czvikker Katalin, a teátrum főigazgatója. .

Nagy Orsolya

2012. október 16., 08:072012. október 16., 08:07

Az Ifesztet először szervezik Váradon, november 11–18. között kerül rá sor

Bár a program még nem végleges, Szabó K. István annyit elárult, hogy Ibsen-, Kafka-, Örkény- és Beckett-mű is látható lesz Váradon a fesztivál nyolc napja alatt. A biennále váradi kiadásának kezdetét nem véletlenül időzítették éppen november 11-ére: ez ugyanis a hivatásos magyar színjátszás napja, Katona József születésének 220. évfordulója.

A jubileum tiszteletére választották ki a fesztivál első előadását is: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Bánk bánnal nyitja a seregszemlét. A biennále eddigi kiadásaihoz képest újításnak számít, hogy délelőttönként szakemberek bevonásával fórumokat tartanak a Városi Művelődési Házban a kisebbségi színjátszást érintő kérdésekről, illetve a váradi fesztiválon mutatják be az első erdélyi magyar színházi szaklapot Játéktér címmel.

A váradi Ifesztnek ugyanakkor kísérőprogramjai is lesznek, elsősorban koncertek – fellép a váradi Hakeshet Klezmer Band, illetve a Lemon Bucket Orchestra is. Az előadásokra és egyéb programokra a színház nagytermén kívül a bábszínház nemrég felújított termében, a Szakszervezetek Művelődési Házában, illetve a Moszkva kávézóban kerül sor. A jegyek ára átlagban húsz lej lesz, az összes előadásra érvényes belépőkártyát pedig 200 lejért lehet váltani korlátozott számban.

Pénteken új premier

A fesztiválra való készülődés mellett az új évad első váradi bemutatójára is készül a társulat. Beaumarchais vígjátékát, A sevillai borbélyt pénteken, október 19-én 19 órától mutatja be a Szigligeti Társulat. Az előadás rendezője Zakariás Zalán, aki két évaddal ezelőtt Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című művét vitte színpadra Nagyváradon. A rendezőt évek óta foglalkoztatja Beaumarchais: mintegy négy évvel ezelőtt otthon, Sepsiszentgyörgyön állította színpadra a szerző másik jól ismert vígjátékát, a Figaro házasságát. Szabó K. István elmondta: reméli, hogy az előadás a tavalyi Liliomfihoz hasonló sikert arat Váradon.

Sok a diákbérletes

Czvikker Katalin színigazgató tegnap arról számolt be, hogy az eladott diákbérletek számának ugrásszerű növekedése következtében az idei évadra mostanáig értékesített színházbérletek száma mintegy 40 százalékkal nőtt a tavalyi évadhoz képest. Ez szerinte elsősorban a Szigligeti Társulat iskolaprogramjának köszönhető, amelynek hála számos középiskolás megszerette a színházat, másfelől annak, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem idén először minden elsőéves hallgató színházbérletének árába besegít.

A két program eredményeképpen a tavalyi 631 helyett idén 1233 diákbérlet talált gazdára – az egyetemisták számára meghirdetett Partium-bérletház meg is telt –, összességében pedig a tavalyi 1945 eladott bérlethez képest az idei évadra 2700-at értékesített eddig a színház.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés